Czink Melinda két nagyon sima játszmában, fölényesen nyert Johanna Larsson ellen, míg Arn Gréta kikapott a kazah Galina Voszkobojevától az angol nyílt teniszbajnokság első fordulójában, Wimbledonban. A kétszeres bajnok spanyol Rafael Nadal, a nőknél címvédő cseh Petra Kvitova és a korábban négy alkalommal győztes amerikai Serena Williams simán jutott tovább.
Szávay és Babos indulhat az olimpián
A viadal honlapja szerint Czink 39 perc alatt győzte le svéd ellenfelét, és csupán két játékot vesztett a mérkőzés alatt. A következő körben a négyszeres wimbledoni bajnok amerikai Serena Williams lesz Czink Melinda ellenfele.
"Végig jól játszottam, önmagamhoz képest is kiválóan" - mondta győzelme után a magyar játékos. "Azt hiszem, annak köszönhetem a sikert, hogy végig következetesen betartottam az edzőm utasításait, ha kellett az alapvonalon játszottam, ha kellett, mentem fel a hálóhoz röptézni."
Arn Gréta két sima szettben vereséget szenvedett a kazah Galina Voszkobojevától, a mérkőzés 1 óra 21 percig tartott.
Babos Tímea már hétfőn kiharcolta a továbbjutást egyesben.
Eredmények, nők, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Czink Melinda - Larsson (svéd) 6:0, 6:2
Voszkobojeva (kazah) - Aarn Gréta 6:4, 6:2
Zvonarjova (orosz, 12.) - Barthel (német) 2:6, 7:6 (7-3), 6:4
Bertens (holland) - Safarova (cseh 19.) 6:3, 6:0
Schiavone (olasz, 24.) - Robson (brit) 2:6, 6:4, 6:4
Cseng (Zheng, kínai, 25.) - Dubois (kanadai) 4:6, 6:4, 6:3
Pavljucsenkova (orosz, 31.) - Arvidsson (svéd) 6:1, 6:2
Wozniak (kanadai) - Dusevina (orosz) 6:2, 7:5
Svedova (kazah) - Scheepers (dél-afrikai) 7:6 (7-5), 7:6 (7-5)
Kvitova (cseh, 4.) - Amanmuradova (üzbég) 6:4, 6:4
S. Williams (amerikai, 6.) - Zahlavova-Strycova (cseh) 6:2, 6:4
Bartoli (francia, 9.) - Dellacqua (ausztrál) 6:2, 6:4
McHale (amerikai, 28.) - Konta (brit) 6:7 (4-7), 6:2, 10:8
Pliskova (cseh) - Hercog (szlovén) 6:2, 6:2
Lepchenko (amerikai) - Mayr-Achleitner (osztrák) 6:2, 6:3
Oprandi (svájci) - Begu (román) 7:6 (7-3), 6:4
Lucic (horvát) - Panova (orosz) 4:6, 6:3, 6:4
Wickmayer (belga) - Kuznyecova (orosz, 32.) 6:2, 6:3
Erakovic (új-zélandi) - U. Radwanska (lengyel) 6:4, 6:4
Keothavong (brit) - Pous Tio (spanyol) 6:3, 6:3
Vinci (olasz, 21.) - Barty (ausztrál) 6:2, 6:4
Cepelova (szlovák) - Mladenovic (francia) 6:3, 3:6, 6:1
Medina Garrigues (spanyol, 26.) - Halep (román) 3:6, 6:1, 6:2
Baltacha (brit) - Knapp (olasz) 4:6, 6:4, 6:0
Azarenka (fehérorosz, 2.) - Falconi (amerikai) 6:1, 6:4
Férfiak, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Fish (amerikai, 10.) - Ramírez Hidalgo (spanyol) 7:6 (7-3), 7:5, 7:6 (7-1)
Nisikori (japán, 19.) - Kukuskin (kazah) 7:5, 6:3, 6:4
Goffin (belga) - Tomic (ausztrál, 20.) 3:6, 6:3, 6:4, 6:4
Mahut (francia) - Lorenzi (olasz) 6:3, 5:7, 6:7 (3-7), 7:5, 6:2
Baker (amerikai) - Machado (portugál) 7:6 (7-2), 6:4, 6:0
Dolgopolov Jr. (ukrán, 22.) - Bogomolov Jr. (orosz) 6:3, 6:4, 7:5
Levine (amerikai) - Beck (szlovák) 6:4, 6:7 (6-8), 6:3, 6:2
Paire (francia) - Ebden (ausztrál) 6:1, 6:3, 6:7 (1-7), 6:3
Nadal (spanyol, 2.) - Bellucci (brazil) 7:6 (7-0), 6:2, 6:3
Tsonga (francia, 5.) - Hewitt (ausztrál) 6:3, 6:4, 6:4
Garcia-Lopez (spanyol) - Roger-Vasselin (francia) 6:7 (2-7), 6:3, 7:6 (7-4), 5:7, 10:8
Lacko (szlovák) - Ungur (román) 7:6 (7-4), 6:1, 6:3
Bagdatisz (ciprusi) - Montanes (spanyol) 6:2, 6:4, 6:4
Almagro (spanyol, 12.) - O. Rochus (belga) 6:7 (4-7), 3:6, 7:6 (7-4), 6:2, 6:4
Nieminen (finn) - Lopez (spanyol, 14.) 7:6 (7-4), 3:6, 7:6 (7-5), 6:4
Querrey (amerikai) - Pospisil (kanadai) 7:5, 6:7 (5-7), 6:3, 6:4
Cilic (horvát, 16.) - Stebe (német) 6:4, 3:6, 6:3, 6:2
Del Potro (argentin, 9.) - Haase (holland) 6:4, 3:6, 7:6 (7-3), 7:5
Murray (brit, 4.) - Davigyenko (orosz) 6:1, 6:1, 6:4
Kohlschreiber (német, 27.) - Haas (német) 3:6, 7:6 (10-8), 6:7 (5-7), 7:6 (7-1), 6:2
De Schepper (francia) - Bachinger (német) 6:4, 6:2, 6:2
Ward (brit) - Andujar (spanyol) 4:6, 6:0, 3:6, 6:3, 6:3
Rosol (cseh) - Dodig (horvát) 6:4, 3:6, 7:6 (7-0), 7:5
Dimitrov (bolgár) - Anderson (dél-afrikai, 32.) 7:5, 7:6 (7-3), 6:7(4-7), 6:3
Serra (francia) - Kuznyecov (orosz) 3:6, 7:6 (7-3), 6:4, 4:6, 6:4
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
A Videoton az otthon, a Fradi elsöprő szerelem, a Diósgyőr jó szerető
A Kecskemét focicsapata másfél hónapja veretlen, pedig a klub tartozik a játékosainak. Horváth Ferenc vezetőedző a meccsek előtt gondosan válogatott filmrészletekkel is ...
A Győr leigazolta a világ egyik legjobb kézisét
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatában folytatja pályafutását. A magyar ...
Legnagyobb edzője tette örök vesztessé a Benficát
Három éven belül egy döntőt, egy elődöntőt és egy negyeddöntőt is fel tud mutatni a nemzetközi kupákban a Benfica, ezt az eredménysort a legtöbb csapat megirigyelné, a ...
David Beckham visszavonul
Bejelentette visszavonulását David Beckham. A Paris-Saint Germainnel múlt vasárnap francia bajnokságot nyert angol középpályás további három országban is aranyérmet ...
Görbicz Anitát csak szeretni kell
Nagy szerencse, hogy Róth Kálmán meglátta a tehetséget a fiatal Görbicz Anitában, aki 17 éves korától megkerülhetetlen csillaga a magyar kézilabdának. A fiatalon még ...
A Benficát megbüntette a foci, Benítez a PSG-hez mehet
A Benfica edzője, Jorge Jesus szerint a játék képe alapján nekik kellett volna megnyerni az Európa-ligát, Rafa Benítez pedig nem tartja lehetetlennek, hogy a Paris ...
Hatott a magyar átok, EL-győztes a Chelsea
A tavalyi BL-győztes Chelsea nyerte a Európa Ligát, miután az amszterdami döntőben - Branislav Ivanovic 93. percben szerzett fejesgóljával - 2-1-re legyőzte a Benficát. ...
Az Eger egy lépéssel közelebb a pólóaranyhoz
Az otthon játszó Eger hosszabbítás után 9-7-re nyert a Szolnok ellen a férfi vízilabda ob I döntőjének a nyitómeccsén. A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.
A legszebb női pilóták
Ha a Forma-1-ben nem is, az autóversenyzés egyéb szakágaiban szép számmal találunk női pilótákat. Összegyűjtöttük a legszebbeket.
Falcaóval és Tévezzel épülhet gigaklub Monacóban
A francia másodosztályban éllovas Monaco monumentális átigazolási tervekkel állt elő, a jövőre újonc csapatba Radamer Falcaót, Carlos Tévezt, Pak Dzsi-Szungot és Patrice ...
Kubatovékat nem csípte meg a hülyebogár
Nemcsak a hétvégi MTK, de a május 31-i Kaposvár elleni utolsó fordulós összecsapáson is Győrben lép pályára a pályaválasztó Ferencváros labdarúgócsapata. Kubatov Gábor, ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
A tökéletes fenék már nem elég
Melyik színésznő volt a legszebb a cannes-i vörös szőnyegen?
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.