Babos dobja a párost

Babos Tímea Wimbledon, 2015. július 12.
Babos Tímea és az osztrák Alexander Peya az angol nemzetközi teniszbajnokság vegyespárosok döntőjében az indiai Leander Paes és a svájci Martina Hingis kettős ellen játszott mérkőzésen, Wimbledonban 2015. július 12-
Wimbledon, 2015. július 12. Babos Tímea és az osztrák Alexander Peya az angol nemzetközi teniszbajnokság vegyespárosok döntőjében az indiai Leander Paes és a svájci Martina Hingis kettős ellen játszott mérkőzésen, Wimbledonban 2015. július 12-én. (MTI/AP/Alastair Grant)
Vágólapra másolva!
Egyéni ranglista-helyezésén szeretne javítani, ezért a US Openig sorra kerülő tenisztornák többségén nem indul párosban Babos Tímea, a WTA-rangsor 82. helyezettje.

A legelőkelőbben jegyzett magyar játékos Wimbledonban egyesben a világelső Serena Williamstől kapott ki a második fordulóban, párosban - a tavalyi finálé után - a francia Kristina Mladenoviccsal elődöntőt, vegyespárosban pedig az osztrák Alexander Peyával döntőzött.

"Nagy vágyam volt a wimbledoni centerpályán a világ legjobbjával játszani, ez most teljesült, úgy érzem, helytálltam Serena ellen. A páros miatt picit csalódott vagyok, mert idén megnyerhettük volta Kikivel, de aztán a vegyes kárpótolt. Ez azért is érdekes, mert Peyával még csak a második közös versenyünk volt" - mondta a 22 éves teniszező, aki párosban jelenleg a 12., de nemrég a nyolcadik helyen is állt.

A Babos, Peya páros Wimbledonban Forrás: MTI/AP/Alastair Grant

Édesapja, Babos Csaba - az MTK szakosztályvezetője - kifejtette, lánya jövőre remélhetőleg már három kis wimbledoni tálka tulajdonosa lesz - eddig kettőt szerzett két döntős szereplése alkalmával -, az első félévi eredmények pedig igazolják az új edzőt és edzéstervet. "Timi jó úton jár, sokat fejlődött, párosban egyértelmű cél lesz a világranglista első helye" - tette hozzá.

Idén párosban sokkal jobb

Babos Tímea jelenleg hatnapos szabadságát tölti Magyarországon, majd pénteken útra kel Észak-Amerikába, ahol az augusztus 31-én kezdődő US Openig Torontóban, Cincinnatiben és New Havenben lép pályára.

"Remélem, az egyéni ranglistám is javulni fog, mert továbbra is az az elsődleges célom. Ennek érdekében csak Cincinnatiben fogok párosozni" - jelentette ki az MTK játékosa, aki idén egyesben 21 győzelem mellett 22-szer kapott ki, míg párosban 27/9 a mérlege. Az év folyamán döntős volt Marrákesben, párosban pedig tornát nyert Mladenoviccsal Dubajban, Marrákesben és Rómában.