Vágólapra másolva!
Az elmúlt 13 évben 12. alkalommal jutott be az Australian Open elődöntőjébe Roger Federer, aki három szettben nyert a cseh Tomas Berdych ellen.

Berdych a kettőjük legutóbbi két, GS-tornán játszott meccsét megnyerte, és a mostani negyeddöntőben az első és a harmadik szett elején is elvette Federer adogatását, de a svájci mindkétszer gyorsan tudott válaszolni.

Az első szettet végül rövidítésben nyerte meg a harmadik kiemelt Federer, aki aztán a másodikban kétszer is brékelte Berdychet, a harmadikban pedig 4:4-nél döntött el mindent egy újabb brékkel.

1979 óta a 34 éves Federer a legidősebb elődöntős Forrás: MTI/EPA/Lynn Bo Bo

"Nagyon-nagyon boldog vagyok. Tomas sok gondot okozott nekem az elmúlt években, de mindig jó dolog ellene játszani, mert az a típusú ellenfél, aki a legjobbat hozza ki belőled. Azt hiszem, jó meccsen vagyok túl, agresszívan játszottam, és jól éreztem magam a pályán" - nyilatkozta Federer a győzelmet követően. A 12. melbourne-i elődöntő rekordnak számít, és összességében 39. alkalommal jutott a legjobb négy közé GS-tornán a közönségkedvenc svájci.

Federer ellenfele Novak Djokovic lesz, akinek nem okozott gondot a hetedik kiemelt Nisikori Kej legyőzése. Federer és Djokovic 45. egymás elleni meccsére készül, eddig mindketten 22-22 találkozót nyertek meg. Tavaly Djokovic Wimbledonban és a US Openen is a döntőben verte a svájcit, aki a vébén a csoportkörben győzött ellene, de a fináléban a szerb visszavágott.

Serena mindig legyőzi Sarapovát

A nőknél folytatódott Serena Williams félelmetes sorozota, a világelső sorozatban 18. alkalommal győzte le Marija Sarapovát. Pedig az orosz szőkeség 2:0-ra vezetett az első szett elején, a játszma végén viszont már Serena állt jobban, aki 6:4-gyel került előnybe.

Aztán kért egy kis ápolást, és ettől még jobb lett, a második szettben ugyanis Sarapova csak egy gémet tudott fogni, és 92 perc alatt véget is ért a meccs. Williams ellenfele a lengyel Agnieszka Radwanska lesz, aki három éven belül másodszor játszthat a döntőért az év első nagy versenyén, most a spanyol Carla Suárez Navarro testén keresztül jutott a négy közé.

eredmények, negyeddöntő, férfiak:
Federer (svájci, 3.) - Berdych (cseh, 6.) 7:6 (7-4), 6:2, 6:4
Djokovic (szerb, 1.) - Nisikori (japán, 7.) 6:3, 6:2, 6:4

nők:
S. Williams (amerikai, 1.) - Sarapova (orosz, 5.) 6:4, 6:1
A. Radwanska (lengyel, 4.) - Suárez Navarro (spanyol, 10.) 6:1, 6:3