Szoros csata után jött a Babos-henger

2016.02.22. 19:27

Babos Tímea három játszmában legyőzte az amerikai Madison Brengle-t, így bejutott a második fordulóba a 2,8 millió dollár (781,7 millió forint) összdíjazású dohai keménypályás női tenisztornán.

A viadal honlapjának hétfői beszámolója alapján a magyar játékos az első játszmában pillanatok alatt kétszer is elveszítette saját adogatását, így gyorsan 4-0-s hátrányba került, ennek ellenére szűk háromnegyed órájába került az idei Australian Openen a harmadik fordulóig jutott amerikai teniszezőnek - akit a későbbi bajnok Angelique Kerber győzött le -, hogy befejezze a szettet.

Szoros csata után jött a henger

A második játszmában egészen 5-5-ig fej-fej mellett haladtak egymással a felek, Babos ekkor egy maratoni hosszúságúra nyúlt játék végén elvette rivális adogatását, majd a sajátját megtartva 1 óra 37 perc elteltével egyenlített.

A harmadik játszmában Babos valósággal átgázolt ellenfelén, 6-0-val hozta a szettet és megnyerte az összecsapást.

Babos Tímea az utolsó szettben leiskolázta ellenfelét

Forrás: AFP


A legfrissebb világranglistán 48. Babos a legjobb 32 között a 16. helyen kiemelt Sara Erranival találkozik. A 28 éves olasz játékos szombaton Dubajban pályafutása kilencedik egyéni tornagyőzelmét aratta. Babos korábban háromszor találkozott Erranival, az olasz tavaly a mexikói Monterreyben, illetve 2013-ban Dohában keménypályán győzött, míg a magyar teniszező 2012-ben szintén Monterreyben nyert.


Eredmény, egyes 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Babos Tímea-Madison Brengle (amerikai) 3:6, 7:5, 6:0

Most
Top 12 óra