Babos legyőzte 17 éves ellenfelét Wimbledonban

Babos Tímea
Wimbledon, 2016. június 28. A győztes Babos Tímeának (j) gratulál a brit Katie Swan az angol nemzetközi teniszbajnokság női egyesének első fordulójában játszott mérkőzésük után Wimbledonban 2016. június 28-án. Babos 6:2, 6:3-ra győzött. (MTI/AP/PA/John Walton)
Vágólapra másolva!
Babos Tímea bejutott a második fordulóba kedden a wimbledoni teniszbajnokságon.

A világranglistán 44. magyar játékos a nyitókörben két sima szettben verte a hazai közönség előtt szereplő, 17 éves Katie Swant, aki 437. a WTA-rangsorban, és szabadkártyával indult a Grand Slam-tornán.

Forrás: MTI/AP/PA/John Walton

A találkozó 1 óra 3 percig tartott.

"Elég érdekes meccs volt, mert Katie Swan teljesen más ritmust játszott, mint amihez hozzászokhattam az elmúlt hetekben-hónapokban. Picit lassabban játszott, ehhez alkalmazkodnom kellett. Nagyon-nagyon jól szervált, ez az erénye" - összegzett honlapján Babos, hozzátéve, sok magyar volt kint a meccsen, és köszöni a drukkolást nekik.

A 23 éves Babosra a 64 között a 27. helyen kiemelt amerikai Coco Vandeweghe vár, aki a keddi, esőtől sújtott versenynap utolsó mérkőzésén - melyet az egyetlen befedhető pályán, a centeren vívtak - az ukrán Katerina Bondarenkót (60.) verte két szettben.

A soproni teniszező tavaly a második körig jutott, ahol 6:4, 6:1-re kikapott a világelső Serena Williamstől.

Forrás: MTI/EPA/Gerry Penny

Serena Williams továbbjutott

A mostani tornán a címvédő és világelső Serena Williams kétszettes győzelemmel jutott tovább. A 34 éves amerikai sztár a nyitókörben a selejtezőből érkezett svájci Amra Sadikovicot verte, aki 27 évesen mutatkozott be Grand Slam-torna főtábláján.

Williams - aki előzőleg a Roland Garros döntőjében vívott tétmeccset - a 64 között honfitársával, Christina McHale-lel találkozik.

A férfiaknál a korábbi top 10-es argentin Juan Martin del Potro és a kétszeres GS-bajnok svájci Stan Wawrinka is sikerrel vette az első akadályt. A 26. helyen kiemelt francia Benoit Paire két perc híján négyórás csatában gyűrte le a selejtezőből érkezett horvát Franco Skugort.

Eredmény, 1. forduló:
nők:
Babos Tímea - Katie Swan (brit) 6:2, 6:3
Vandeweghe (amerikai, 27.) - Bondarenko (ukrán) 6:2, 7:6 (7-3)
S. Williams (amerikai, 1.) - Sadikovic (svájci) 6:2, 6:4
Cibulkova (szlovák, 19.) - Lucic-Baroni (horvát) 7:5, 6:3
Garcia (francia, 30.) - Büyükakcay (török) 6:2, 6:3
Vesznyina (orosz) - Paszek (osztrák) 7:5, 6:2
Putyinceva (kazah) - Melnyikova (orosz) 7:5, 6:2
Gavrilova (ausztrál) - Vang (kínai) 2:6, 6:3, 6:4
Tuan (kínai) - Kr. Pliskova (cseh) 6:3, 3:6, 7:5
McHale (amerikai) - Hantuchova (szlovák) 7:5, 6:2
Kuznyecova (orosz, 13.) - Wozniacki (dán) 7:5, 6:4

férfiak:
Wawrinka (svájci, 4.) - Fritz (amerikai) 7:6 (7-4), 6:1, 6:7 (2-7), 6:4
Gasquet (francia, 7.) - Bedene (brit) 6:3, 6:4, 6:3
Tsonga (francia, 12.) - Cervantes (spanyol) 6:4, 7:6 (7-5), 6:4
Kyrgios (ausztrál, 15.) - Stepanek (cseh) 6:4, 6:3, 6:7 (9-11), 6:1
Lopez (spanyol, 22.) - Ram (amerikai) 7:6 (7-5), 6:4, 6:4
Troicki (szerb, 25.) - Lamasine (francia) 6:4, 6:2, 6:2
Paire (francia, 26.) - Skugor (horvát) 3:6, 7:6 (7-2), 2:6, 6:3, 10:8
Sousa (portugál, 31.) - Turszunov (orosz) 3:6, 7:6 (7-2), 4:6, 6:3, 7:5
Becker (német) - Bagnis (argentin) 6:3, 6:3, 6:1
Millman (ausztrál) - Montanes (spanyol) 7:5, 4:6, 5:7, 6:4, 6:3
Monaco (argentin) - Taro (japán) 7:5, 4:6, 6:3, 6:2
Granollers (spanyol) - Estrella (dominikai) 6:2, 6:4, 2:6, 6:4
Ramos (spanyol) - Pospisil (kanadai) 6:4, 3:6, 6:3, 6:4
Brown (német) - Lajovic (szerb) 4:6, 6:3, 3:6, 6:3, 6:4
Novikov (amerikai) - Saville (ausztrál) 4:6, 6:4, 7:5, 6:4
Lu (tajvani) - Kudrjavcev (orosz) 6:4, 6:1, 6:4
Del Potro (argentin) - Robert (francia) 6:1, 7:5, 6:0