Vágólapra másolva!
Babos Tímea már kettőt edzett Melbourne-ben, szombat délután. Djokovic elárulta, hogy nem a trón visszaszerzése a legfontosabb számára, de szeretne hetedszer is győzni az Australian Openen, aztán süteményt szolgált fel a jelenlevőknek. 

Tekintettel arra, hogy az Australian Open selejtezőjének utolsó felvonására nem maradt magyar játékos, már szombaton elkezdhettünk koncentrálni a hétfőn kezdődő Grand Slam esélyeseire. A rajt előtti hétvégének hagyományosan két kiemelt programja van Melbourne-ben. Gyereknapot tartanak reggel nyolc órától, aminek a fénypontja egy gála a Rod Laver arénában. A legnagyobbak is mindig szívesen vállalják, hogy megmutatják magukat a kicsiknek. Pontosan tudják, a tenisz népszerűsítése is része a munkájuknak.

Roger Federer és Novak Djokovic pályára lépett a szórakoztató műsor keretében,

majd nem sokkal később az interjúszobában válaszoltak az újságírók kérdéseire.

„Már Londonban, az ATP vb-n éreztem, hogy sokkal jobban megy a játék, mint az azt megelőző 3-4 hónapban, amikor inkább szenvedtem, nem találtam azt a szintű minőségi teniszt, amit korábban játszottam. Nagyon keményen dolgoztam a holtidényben, de gondolom, a többi játékos is.

Inkább úgy fogalmaznék, hogy óriási kihívás, mert Fernando nagyszerű játékos, aki egy adott nap bárkit képes legyőzni. Remélem, ezúttal nem kell meccslabdákat hárítanom és sikerül hoznom a meccset"- nyilatkozta a címvédő szerb, aki elárulta, hogy természetesen ott van a fejében a rekorddöntés.

Novak Djokovic tenisztörténelmet írhat Forrás: AFP

„Őszintén, ez az egyik ok, amiért itt vagyok, hogy minden meccset megnyerjek és a végén a serleget. De nem én vagyok az egyetlen, akinek ez a célja, másik 127 játékos is erre hajt, ami motiváló. Imádok teniszezni, versenyezni"- mondta az idén 2. kiemelt belgrádi, akinek

nem az a legfontosabb, hogy újra ő vezesse a ranglistát.

Nem tervezi, hogy az edzői stábját bővítse Boris Becker távozása után. „Hihetetlen három évet dolgoztunk együtt, elképesztő sikereket értünk el. Nagyon hálás vagyok neki, jó barátok lettünk, de nem szeretnék visszatekinteni"- magyarázta Novak Djokovic, aki tenisztörténetet írhat azzal, ha hetedszer is a csúcsra ér Melbourne-ben.

Sütit, valaki?

A beszélgetés végén két tálca süteményt hoztak a terembe, Djokovic személyesen ment körbe és kínált meg mindenkit. Talán még különlegesebb lett volna, ha Sir Andy Murray teszi ezt, azért egy lovagtól még ritkábban van esély ilyen kedves gesztusra, apró ajándékra. A skót egyébként egyelőre nem igényli, hogy Sirnek szólítsák, jobban szereti az Andyt. Tavaly decemberben épp Miamiban edzett, amikor megkapta a megtisztelő értesítést a lovagi címről. Érzi ennek a felelősségét és reméli, hogy nem fogja a játékban, a céljai elérésében befolyásolni, megzavarni. Úgy gondolja, hogy minden adott ahhoz, hogy folytassa a menetelését és öt elvesztett Australian Open döntő után ezt a Grand Slamet is megnyerje.

Djokovic, mint cukrosbácsi Forrás: Siklós Erik

Magyar halandóként nehéz elképzelni, mit jelent a tenisz az itt élő embereknek. Ha valaki erre téved januárban, akkor egy idő után azon kezd gondolkodni, hogy nem kapnak teniszmérgezést a derék ausztrálok. Aki nem jut ki valamelyik versenyre, olyan dózisban kapja a médiában, hogy képtelenség nem követni. Ha épp nincs sehol játék, akkor a tévében biztos leadják valamelyik legendás meccset az Australian Openről.

Babos Vincivel ütött párat

Az edzőpályáknál ezrek ágaskodnak, tülekednek, helyezkednek, hogy készítsenek egy fotót, esetleg videót valamelyik sztárról. Az öltözőből a pályára vezető út végén van egy három méteres szakasz, ami nincs lezárva. Szombat délután Rafa Nadal gyakorlatilag percekig nem tudott átjutni ezen a részen, mert a szurkolók, amúgy normális, kedves emberek hirtelen bekattantak és nem engedték tovább. Szerencsére a biztonsági szolgálat emberei kezelték a helyzetet és a tömeg engedelmeskedett. Nadal elkezdhette a gyakorlást Carlos Moyával.

Babos Robert Vincivel ütött párat Forrás: AFP/Don Emmert

Szerencsére nincs ilyen problémája Babos Tímeának, aki előbb Roberta Vincivel játszott pontra, majd rohant egy másik pályára, ahol Donna Vekic várta.

Federer: veteránok csatája

Visszatérve az interjúszobához érdemes még Roger Federerről is szólni, illetve feleleveníteni, hogy mit mondott. „Eszembe nem jutott egy éve, hogy esetleg nem leszek itt újra. Igaz, a térdem akkor nem volt annyira rossz állapotban. Wimbledon után már egyértelműen az volt a cél, hogy az Ausztráliáig teljesen rendbe jöjjek. Tudtam, hogy a hat hónap bőven elég lesz, ha csak nincs visszaesés, de egyszer sem volt. Szuper elégedett vagyok, örülök, hogy itt lehetek, ami azt is jelenti, jól dolgoztunk és köszönettel tartozom a csapatomnak. Hogy mi hiányzott a leginkább az elmúlt hat hónapban?

Jó újra látni az ismerős arcokat. Sok barátom van a Touron, ami nem meglepő, mert majd húsz éve vagyok visszajáró vendég rengeteg helyen. Jól érzem magam, fizikálisan is minden rendben, de, hogy valóban tökéletesen működik-e a szervezetem, majd csak élesben tesztelve derül ki. Magam is kíváncsi vagyok, mire leszek képes. Dubajban nagyon keményen edzettem, de itt Ausztráliában már könnyített munkát végeztem"- magyarázta Roger Federer, aki a selejtezőből kap ellenfelet.

Ez inkább csak azért okozott neki gondot, mert péntek délelőtt helyett, szombat délután kezdett el mentálisan rákészülni a hétfői bemutatkozásra: akkor derült ki, hogy Jürgen Melzer ellen rajtol. Mondjuk, az osztrákot legalább elég jól ismeri, ő is 1981-ben született.