Vágólapra másolva!
Hiába nyerte el Babos Tímea és Anasztaszia Pavljucsenkova egyből Lucie Safarova adogatását semmire, a magyar és az orosz ekkor vezetett utoljára az Australian Open 8. napján, a női párosok 3. fordulós összecsapásán. Bethanie Mattek-Sands és Lucie Safarova 2. kiemeltként, viszonylag könnyedén győzött 1 óra 13 perc alatt 6:3, 6:4-re és jutott a negyeddöntőbe.

Nehéz volt eldönteni, Babos Tímea mérkőzése előtt, hogy van-e ok a bizakodásra. A magyar jól játszott az előző fordulókban, de orosz partnere elmaradt attól a teljesítménytől, ami az egyéniben a negyeddöntőbe jutatta. Babos kiállt a társa mellett, amikor erre emlékeztettem, mondván Pavljucsenkova nem olyan, hogy bármikor is félvállról vegye a párost, vagy egyszerűen dobja. A vasárnap délutáni nyilatkozata, az egyéni negyeddöntőbe kerülése után, mindenesetre elgondolkodtató volt.

Azt mondta, hogy a hétfői párosra úgy tekint, mint egy edzésre.

Ez persze, akár azt is jelenthette, hogy nyomás, teher nélkül akar teniszezni, ami jól is elsülhet. Azt se felejtsük el, hogy az ellenfél a női tenisz jelenlegi talán legjobb egysége, Bethanie Mattek-Sands és Lucie Safarova eddig három Grand Slamet nyert együtt.

A partner

Az biztos, hogy Anasztaszia Pavljucsenkova kiváló játékos, már fiatalon, 17-18 évesen a top 50-be tartozott és még mindig csak 25 éves.

A juniorok között világelső volt és immár mind a négy Grand Slamen eljutott a negyeddöntőig.

Igazi sportcsaládból jön. A nagymamája a szovjet válogatottban játszott kosárlabdázóként, az édesapja kiváló kenus volt, csak a bojkott miatt maradt le az 1984-es olimpiáról, az édesanyja versenyszerűen úszott.

A képen látható Anasztaszia Pavljucsenkova és Babos Tímea párosa még sokra viheti Forrás: Anadolu Agency/2017 Anadolu Agency/Recep Sakar

„Elképesztő érzés, nagyon boldog vagyok, hogy végre az Australian Openen is negyeddöntőt játszhatok. Mindig csodálkoztam, miért nem tudok jó rajtot venni a szezon elején Melbourne-ben, miközben a felkészülésem remekül sikerült. Ráadásul juniorként kétszer nyertem itt és az egyik kedvenc Grand Slamem.

- mondta Pavljucsenkova, aki úgy érzi, a legjobb korban van, hogy valami nagyot alkosson. Babos Tímeához hasonlóan egyelőre ő is az egyéniben szeretne látványos eredményt elérni.

A meccs

Hétfőn újra alaposan befűtöttek Melbourne-ben, a lelátón árnyékban ülve is folyt a verejték az ember hátán.

Foghatnánk a melegre, hogy Babos Tímea, önmagához képest visszafogottabban, több hibával teniszezett, de sajnos a lényegen nem változtat.

Az első játszmában, 3:3-ig ugyan inkább a magyar vitte a hátán a párost, de amikor az orosz játéka javult, Babosé szinte azzal párhuzamosan esett vissza. Talán túl sokat akart vállalni, hogy kompenzálja Pavljucsenkova bizonytalanságait és ez rosszul sült el. Időnként az is kiderült, hogy az övék még nem egy összeszokott páros. Az első szettben több volt, a másodikban pedig túl gyorsan lett 0:4. Azért 4:5-re még visszajöttek, de Lucie Safarova, a meccsért adogatva, már nem hibázott.

Babos Tímea: búcsú Melbourne-től Forrás: AFP/Don Emmert

Így látta Babos Tímea

„Több volt ebben a mérkőzésben, sajnálom, hogy nem sikerült. Nagyon jól kezdtük a meccset, sok lehetőségünk volt. Érdekes, hogy 6:3, 6:4 lett, de mégis az első szettben volt több esélyünk. Ez volt messze a legnehezebb ellenfél a 3. fordulóban, az egész táblán, de ilyen a tenisz.

- értékelt Babos Tímea, aki már hétfő este elindul haza, mert a jövő héten már Szentpéterváron szerepel, aztán a Fed-kupa következik Tallinnban, és február végén a budapesti WTA-verseny.