Nem Bukarest, Budapest

Több mint három év szünet után, Budapest újra a tenisz egyik fővárosa, egy hétre. A sportvilág legsikeresebb női versenysorozata a WTA, és a 2017-es 55 állomásból - a Grand Slamekkel együtt 59 - egy a miénk. Ez akkor is óriási siker, ha a történetben van egy elgondolkodtató csavar, egyelőre fogalmazzunk úgy, egy Budapest-Bukarest, Rio-Budapest kereskedés.

Budapesten 1993 októberében rendeztek először WTA-versenyt. A történet jó példa arra, hogy közel 25 éve is hasonlóan működött ez a piac, mint manapság: a versenyek rendezési joga egy áru, ami eladható, lízingelhető és a helyszín is változtatható.

Az akkori esemény tulajdonosa a jugoszláv válság miatt nem tudta megrendezni a tornát hazájában és megtalálta Budapestet. Az összdíjazás 150 000 dollár volt és ennek megfelelően egész jó mezőny jött össze. Igaz, az adott hétnek akkor is volt erősebb versenye (a 375 000 dolláros brightoni), de felkerültünk a térképre és a hazai szurkolók tapsolhattak Zina Garrisonnak (a 90-es wimbledoni döntős, egykori világ negyedik), aki Sabine Appelmanst verte a fináléban.

A vállalkozás egyszerinek bizonyult nem lett folytatás, amin azért, üzleti siker híján senki nem csodálkozott: a Budapest Sportcsarnokra, egyszer sem kellett kitenni a megtelt táblát, sőt, és a hazai szponzorok nem mozdultak rá a lehetőségre.

Babos Tímea Forrás: AFP/Paul Crock

Valami mégis megmozdult a versenyteniszben Magyarországon. A gyors fejlődésnek két komoly akadálya ugyan volt: a pénztelenség és a létesítményhiány. A magyar sport akkoriban egyébként is komoly forráshiánnyal küzdött, a rendszerváltás egyik vesztesének számított, a korábbi finanszírozási rendszer összeomlásával. Ráadásul a teniszt még mindig úri huncutságnak, nagyon drága, államilag nem támogatandó sportágnak tartották.

Elképzelhetetlen volt, hogy dollárdíjazású, profi versenyhez, vagy megfelelő színvonalú teniszkomplexum építéséhez a központi büdzséből biztosítsák az anyagi hátteret. Egyértelműen látszott, hogy csak akkor történik valami, ha a vadkapitalizmus éveiben akad olyan vállalkozó, aki inkább érzelmi, mint üzleti alapon, kellő kalandvággyal belevág az ismeretlenbe. Márky Jenő lett az úttörő. Előbb klubot alapított, és épített a Duna mellett, a Rómain, majd 1995-ben már 75 000 dolláros ITF-versenyt rendezett a nőknek, amit Temesvári Andrea nyert meg. Nem kellett sokat várni az igazi áttörésre, a következő évben visszatért Budapestre a WTA Tour.

Temesvári Andrea és Gálfi Dalma Forrás: MTI/Illyés Tibor

Abban az időben négy kategóriába sorolták a versenyeket, a miénk tier 4-esbe tartozott, 107 500 dollár összdíjazással. Rómával kerültünk azonos hétre, ami azt is jelentette, hogy az elit természetesen az Italian Openen rajtolt, de végre volt saját WTA versenyünk.

1996-ban 25 országban összesen 55 állomásból állt a WTA Tour 36 000 000 dolláros díjazással. Az elmúlt húsz évben, a legalább két gazdasági világválság ellenére, a női profi tenisz, a WTA Tour (mára, hivatalosan már csak WTA) hatalmasat fejlődött. A versenyek, az állomások száma ugyan nem nőtt látványosan (most 59), nem is ez volt a cél, de a kasszában már 139 000 000 dollár van, ami közel a négyszerese az 1996-osnak. Csak érdekességnek: 1996-ban hat teniszező éves keresete haladta meg az egymillió dollárt a hivatalos pénzdíjakból, a tavalyi listán már a 32. legjobban kereső is átlépte az egymilliót.

A sikertörténet 1970. szeptember 23-án kezdődött, amikor kilenc női teniszező aláírt egy 1 dolláros szerződést a World Tennis kiadójával a 7500 dolláros Virginia Slims versenyre, Houstonba. Az Egyesült Államokból indult vállalkozás globális méretű üzlet lett. A Forma-1 működéséhez hasonlóan itt is vannak változások a helyszínekben, de természetesen bőven találunk olyan állomásokat, amelyek nélkül elképzelhetetlen a WTA.

Miközben Németországban és Franciaországban csökkent a versenyek száma az elmúlt években, nagyon megerősödött Ázsia, az idén, csak Kínában 7 WTA versenyt rendeznek. Mondhatnánk, hogy a vándorcirkusz oda megy, ahol kereslet, pénz van, de a helyzet ennél valamivel árnyaltabb, összetettebb. Az eladhatóság szempontjából fontos a globális jelleg fenntartása és ezt egyelőre sikerül is biztosítani, az 1996-os 25 országból 2017-re 31 lett. A korábbi négy, majd öt kategóriát kicsit megvariálták. Manapság elvileg kettő létezik, a Premier és az International. Az előbbibe 21, az utóbbiba 32 tartozik, de a Premieren belül azért még további három csoportot különböztetnek meg. Az 59 egyébként úgy jön ki, hogy van még a négy Grand Slam és a két szezonzáró (a WTA Finals és a WTA Elite Trophy, utóbbi a ranglista 9-20. helyezettjeinek).

Márky Jenő a Római Teniszakadémián (RTA) 1996-tól egészen 2013-ig rendezett minden évben WTA versenyt. A pénzdíj a kezdeti 107 500 dollárról 235 000 dollárig emelkedett az évek alatt. Az időpont többször változott, a tavaszi rajt után nyárra költözött, aztán újra április, majd megint július, közvetlen Wimbledon után. Egy verseny súlyát, értékét nem csak a kategóriája, illetve az azzal nagyjából arányos pénzdíja adja. Fontos szempont, hogy hol a helye a naptárban és milyen tornák vannak azonos héten, illetve előtte, utána. A januári, ausztráliai hetek alatt, vagy augusztusban, az amerikai keménypályás időszakban értelmetlen lenne versenyt rendezni Európában, vagy mondjuk májusban, a salakos idényben, Ázsiában. Nem is adnak ki engedélyt ilyenre.

Szóval Márky Jenő többnyire jól mozgott a cápák között és viszonylag sikeresen védte a budapesti WTA verseny érdekeit, amik persze egybeestek az ő üzleti céljaival. Anyagilag óriási kihívást jelentett évről évre, piaci alapon, szponzoroktól összeszedni a költségek (pénzdíj és rendezés) fedezetét. Szemben a nyugat-európai, vagy amerikai versenyekkel, Magyarországon a televíziós jogdíj és a nézői jegybevétel gyakorlatilag nem létezett, vagy nem volt számottevő. A gazdasági nehézségeken túl többször természeti katasztrófa is sújtotta az RTA-t, de az árvizek sem tudták elmosni a versenyt. Olykor a csodával határos körülmények között, emberfeletti áldozatokat vállalva sikerült megrendezni, életben tartani a Budapest Grand Prix-t.

Stollár Fanny Fotó: Hajdú D. András [origo]

A viadal 18 éves története során csak az egyéni főtáblán ötven ország, több mint 300 játékosa szerepelt, köztük 24 magyar. A pályára lépett teniszezőkből 25-öt jegyeztek valamikor a top tízben a világranglistán. Indult a Budapest Openen Amelie Mauresmo (1997-ben a selejtező 2. fordulójában búcsúzott), Jana Novotna, Szvetlana Kuznyecova, Petra Kvitova, Samantha Stosur, Iva Majoli, Flavia Pennetta, Marion Bartoli, Jelena Jankovic (2004-ben győztes), Amanda Coetzer (1997-es győztes), Magdalena Maleeva (2001-ben győztes), Agnieszka Radwanska, Simona Halep (2013-as győztes), Dominika Cibulkova és Johanna Konta. Azért ebben a névsorban nyolc egyéni Grand Slam-bajnok neve olvasható. A verseny történetének legeredményesebb játékosa Szávay Ági, aki 2009-ben és 2010-ben is veretlen maradt, összesen 13 meccset nyert és párosban is győzni tudott (2007-ben Vladimira Uhlirovával).

Külön fejezetet lehetne írni arról, hogy mit jelentett a magyar tehetségeknek a budapesti WTA Grand Prix, illetve miért kellett elköltöztetni 2014-ben. Márky Jenő gyakran mondta büszkén (megvolt rá minden oka), hogy nincs még egy WTA-állomás, ahol a verseny tulajdonosa a létesítménynek is a gazdája és egyben a rendező. Hiába tudta ennek megfelelően nagyon gazdaságosan, hatékonyan szervezni a versenyt, 2013-ra anyagilag ellehetetlenült. És a lényeg szempontjából most nincs jelentősége, hogy írhattuk volna úgy is, anyagilag ellehetetlenítették. Ha nagyon leegyszerűsítjük a történetet, akkor az a legpontosabb megfogalmazás, hogy Márky Jenő nem tudott megegyezni a Magyar Teniszszövetséggel (MTSZ). A versenyét, annyi küzdelem, csatározás után csak úgy tudta életben tartani, hogy elköltöztette Bukarestbe. Így került le Budapest a WTA térképéről.

Hungarian Ladies Open

Az MTSZ már 2013-ban tudta, hogy mindenképp szeretne WTA versenyt rendezni Budapesten. Azzal is tisztában voltak a szövetség vezetői, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, de kitartóan dolgoztak a cél megvalósításáért. Folyamatosan tárgyaltak, egyeztettek a WTA illetékeseivel, keresve a megoldást. Richter Attila, főtitkár elmondása szerint egy International kategóriájú verseny (ahol a minimum pénzdíj 250 000 dollár) ára 800 000 dollárnál kezdődik, de akár a kétmilliót is meghaladhatja. Az üzlet megkötéséhez nem csak az eladónak és a vevőnek kell megegyeznie, a WTA áldása is kell hozzá.

Elég hamar kiderült, hogy akkora forrás egyelőre nincs a rendszerben, ami egy verseny megvételéhez kell, ezért a lízing tűnt kivitelezhetőnek. Már csak az kellett, hogy legyen valaki, aki költöztetni szeretné a tornáját és új rendezőt keres (úgy, mint Márky Jenő tette 2014-ben a románokkal). Európában nem akadt mozdítható, eladó torna.

Az International Management Groupnak (IMG) több versenye van világszerte, a teniszélet, a teniszüzlet egyik meghatározó szereplője, bár az alapító Mark McCormack 2003-as halála óta azért jelentősen átalakult a cég. De a lényeg, hogy az IMG elégedetlen volt Rio de Janeiróval, ahol egy ATP 500-as viadallal együtt rendezték, és nem az ő elvárásaik szerint alakult a nézőszám, a szponzori bevétel. Így talált egymásra az IMG, a világ egyik legnagyobb sportmenedzsment cége és az MTSZ.

Elsőre izgalmasnak tűnhetett egy szabadtéri versenyt, a déli féltekéről elköltöztetni az európai télbe, fedettpályára, de a szándék és az eltökéltség meghozta az eredményét. Sikerült mindenkit megygyőzni, hogy ez így lesz a legjobb, a játékosok tanácsa is rábólintott. A szövetség 3+2 éves szerződést kötött az IMG-vel, gyakorlatilag minden felelősség, kockázat a magyaroké, az IMG nem szól bele a munkájukba, mindössze egy szabadkártyát tartott meg saját döntésre.

Az amerikai üzletemberek ugyan elégedettebbek lennének, ha a Hungarian Ladies Openen minél több top játékos indulna, de egyrészt ők is tudják, hogy a Premier 5-be tartozó dubaji tornával nem lehet versenyezni, másrészt megértették a rendezők célját. A magyaroknak fontosabb, hogy a hazai játékosoknak, nagyobb esélyük legyen a jó szereplésre. A mezőny így is jóval erősebb, mint tavaly Rióban. Ott az első kiemelt 44. volt a ranglistán (most 33., ráadásul Babos Tímea) és még a 108. is kiemeltként indulhatott. Budapesten, alanyi jogon a 107. fért fel utolsónak a 32-es táblára (Rióban 151.).

Négyszázmilliós költségvetés

„Az első két évben a verseny anyagi hátterét a kormány biztosítja elsősorban. Az a vállalásunk, hogy a harmadik évtől kezdve az állami támogatás lecsökken ötven százalékra" – kezdett beavatni a részletekbe Richter Attila.

„Azt már most látjuk, hogy ez teljesíthető, sőt hosszútávon profitábilis lehet. Sok szponzorunk ezen a versenyen keresztül szeretné támogatni a magyar teniszt. A Hungarian Ladies Open költségvetése majdnem 400 000 000 forint. Ebben minden benne van. A lízingdíj, a rendezés, a csarnokbérlés, a pálya, a pénzdíj és a járulékos kiadások. Létesítmény szempontjából a fedettpályás mindig drágább, mint a salakos szabadtéri, de a közönség és a televíziós közvetítés oldaláról biztosabb, kiszámíthatóbb. Nagyon sikeres ez a három hetes ciklus, az ATP Challengertől az ob-n át a WTA versenyig, a BOK-csarnokban, de vannak már további ajánlataink. Elképzelhető, hogy átmegyünk majd salakra és szabadtérre"- magyarázta a főtitkár.

Hétfőtől tehát egy héten át Budapestre is figyel a sportvilág, mert, ami egy WTA-állomáson történik, az egész világon hírértékkel bír. Hatalmas lehetőség ez a játékosoknak, Babos Tímeának, Gálfi Dalmának és Stollár Fanninak.

A történet következő része majd áprilisban jön, amikor a Bukarestből Budapestre költöztetett ATP 250-es versenynek köszönhetően, a tenisz történetében először Budapest a profi férfitenisz térképére is felkerül. Az igazán szép pedig az lenne, ha a magyar tulajdonú bukaresti verseny is hazatérne egyszer.