Vágólapra másolva!

Fotó: Arany-Média
- Túl van az idei Világjátékokon, most mivel tölti a nyarat, a munkáé vagy inkább a pihenésé a főszerep?

- Köztudott, hogy nagy sportbarát, rendszeresen focizik a színészváloga-
tottban, és a feleségével részt vettek a Westel Társasági Tenisztornán is. Milyen rendszerességgel jut minderre ideje, mennyire fontos az életében a sport?
- Nagyon! Ha elindul az évad, rendszeresen focizom, ami azt jelenti, hogy kedden és csütörtökön edzés, hétvégén pedig meccseket játszunk a színészválogatottal. Fantasztikusan jó a társaság, óriási a hangulat. A nyár inkább a feltöltődésé; időnként ping-pongozni szoktam.

- És a tenisz?
- Á, azt nem tudok, csak buliból indultam el a tornán, de tervezem, hogy megtanulok. Már van egy ütőm! Egyelőre eddig jutottam.

- Na de labda is kell!
- Ja, persze az is van.

- Akkor már nagy gond nem lehet, legalábbis Önt ismerve. Ám mi a helyzet a többiekkel, mennyire sportos a magyar színésztársadalom?
- Én úgy látom, hogy sokkal jobb a helyzet, mint régebben volt. A színészek sokkal intenzívebben foglalkoznak a testükkel és a kondíciójukkal. Ez részint abból is következik, hogy például a filmekhez sokkal sportosabb, akrobatikusabb emberekre van szükség. Az egészségmegőrzésen túl tehát a munka is megköveteli a jó erőnlétet. Hozzáteszem, a hölgyekre inkább jellemző a rendszeres mozgás - a férfiak azért lustábbak.

- Két kisfia van. Ők mennyire kapcsolódnak be a családi sportéletbe?
- Egyelőre még elég fiatalok ahhoz, hogy komolyan eddzenek, hiszen csak négy és ötévesek. Persze azért imádnak fára mászni, csúszkálnak le a hegyoldalon, és sokat futkároznak. Már tizenkét éve élünk Budaörsön, van kutya, macska, rengeteg madár, giliszta és pók. A srácok például már meg tudják különböztetni a gilisztát a kukactól.

- Gyarmati Andrea nyilatkozta nemrégiben, hogy ha lelki bánat éri, egyszerűen lemegy az uszodába és úszik egyet, vagy csak lebeg a vízben. Önnél is beválik a módszer?
- Mindenképpen. Engem a sport mindig megnyugtatott és felfrissített, persze ehhez az is hozzátartozik, hogy amikor focizunk, nagyon jó társaság jön össze, és ilyen helyzetben ez sokat segít.

- Ön nemcsak nagyszerű színész és aktív sportember, hanem remek szervező is. Ez derül ki abból, hogy idén már harmadszor rendezték meg a Színészek Világjátékát Budapesten, amelynek a főszervezője. Miért fontos, hogy legyen egy ilyen esemény?
- A világ minden részéről érkeznek színészek és színházi szakemberek, hogy együtt sportoljanak, megismerjék egymást és három fantasztikus napot töltsenek együtt. Ebben az évben különösen gazdag kulturális programokat szerveztünk. Az egész megvalósítás egyébként rengeteg energiát emészt föl, egy év munkája fekszik benne. Nyolcvan országba küldtük el a felhívást. A szervezés mindig örömteli, ami viszont szörnyű, az a pénzszerzés, sajnos az idén a családi kassza rovására is ment a dolog.

- Ennyire nem készségesek a szervezetek, ahová fordulnak?
- Általában annyira nem, hogy húszat felhívok, mire egy talán támogatást nyújt. Leginkább az állami szervezetekre számíthatunk. Ám a végeredmény, a három csodálatos nap, feledteti a szervezési periódus minden kínját.

- Nézzük egy kicsit az érem másik oldalát. Kinek drukkol Nemcsák Károly?
- Vasas drukker vagyok, baráti szálak is fűznek oda, nem beszélve arról, hogy a színészválogatott is náluk tartja az edzéseket. Alkalomadtán kimegyek a meccsekre is. De természetesen lelkes szurkolója vagyok a magyar válogatottnak.

- Figyelemmel kísérte-e a fukuokai vb történéseit?
- Az eredményeket tudom. A lányok fantasztikusak, mint eddig is. A srácokkal véleményem szerint, Kemény Dénesnek sok mindent át kell beszélnie. Vitathatatlanul klassziscsapat, csak valahogy most nem ment nekik igazán a játék. Az olimpiai szereplésük csodálatos volt, nagyon magasra tették a mércét. Azóta mindenki aranyérmet vár tőlük. Az Európa bajnoki harmadik helyezést nagyon jó eredménynek tartom. A világbajnokság mezőnye pedig nem erősebb, mint az Európa Bajnokságé volt, hiszen az összes nagy csapat Európában van. Kovács Ági viszont zseniális! Van egy olyan klasszisunk, aki feledteti a kudarcokat.

- Végezetül, van-e valamilyen sporttal kapcsolatos álma?
- Nagy álmom, hogy a Színészek Világjátéka igazi, elismert rendezvény legyen a világ színészei körében. Én egy reálisan gondolkodó ember vagyok, és úgy látom, hogy erre abszolút van esély.

(Arany-Média)

Korábban:

Pachmann Péter, az igazi csapatjátékos