Vágólapra másolva!

Kezdődik az Őszi-Cross

Vasárnap, augusztus 12-én rendezi a Futapest Klub az idei Őszi-Cross 5 elnevezésű versenysorozat első futamát. A III. Vabeko Crossfutás helyszíne ezúttal is Somogy megyében, Szóládon lesz a Milleniumi Napok keretében.

Nevezni ez alkalommal nem két, hanem három távon is lehet. A kicsiknek (10 éves korig) indítanak egy 2 kilométeres futamot, a felnőttek pedig egy 4 és egy 14 kilométeres táv közül választhatnak. Az apróságok tíz órakor, a felnőttek pedig tíz után húsz perccel illetve tizenegy órakor rajtolnak.

A rajtszámok már reggel fél kilenctől átvehetők a versenyközpontban, a Turul Fogadóban (Kossuth u.). Gyerekeknek 250, felnőtteknek 600 forint a részvétel. További felvilágosítás a szervezők telefonszámán, a (06-1) 479-0447-en, illetve a (06-30) 971-9712-n kérhető.

(Arany-Média)

Korábban: