Vágólapra másolva!

Tisza-tó átúszó verseny lesz vasárnap

Akik ezt a hétvégét sem akarják úszóverseny nélkül tölteni, azok a balatoni átúszások mellett vagy helyett Abádszalókot is választhatják. A Tisza-tó Strandon rendezik ugyanis vasárnap, augusztus 12-én a Tisza-tó átúszó versenyt. A jelentkezők délelőtt tizenegy órakor rajtolnak a csúszda mellől.

A szabályok a szokásosak: tizennégy éves kor alatt csak szülői engedéllyel lehet nekivágni a versenynek, és a helyszíni orvosi vizsgálat is mindenkire nézve kötelező. Nevezni a strandon reggel nyolc és tíz óra között lehet fejenként 1500 forintért. A két kilométeres táv végig a part mellett halad. Cél a Vízimentő egyesület kikötőjénél lesz.

További információ a (06-59) 445-145-ös telefonszámon kapható.

(Arany-Média)

Korábban: