Vágólapra másolva!

Leplombálták a motorokat - nehogy valaki csalafintaságot vigyen a küzdelembe -, és csak ezután engedték útnak azt a tíz hajót, amely Európa leghosszabb vitorlásversenyére jelentkezett. Szombaton ádáz körülmények között versenyeztek, a vasárnap hajnalig tomboló szél szétszórta a mezőnyt. A Sagem Balaton Maratonon az indulóknak 790 mérföldet, azaz 1464 kilométert kell megtenniük, így napokon át ingáznak Kenesétől Keszthelyig és vissza. Bár a versenyzők a hét végi viharos szelek után inkább nyugodtabb időre vágytak, a vasárnap hajnali vihar rendesen megtépázta a legkisebb Condort, ezért egy időre ki is kellett kötnie, hogy legénysége elvégezze a folytatáshoz szükséges javításokat.

A változó irányú és erősségű szélben a szerencsésebbek hatalmas hátszélvitorlával menetelhettek előre, míg a velük szemben jövők a negyedszélben tekeregtek. Annak javulhatott sokat a helyzete, aki a tegnapi délnyugati szelet Keszthelyről visszafele kapta meg. A középmezőnyt szétrázta a változó szél. A Classica, a Santa Maria, a Perdi, a Felhőcske és a Válóok a reggeli friss széllel még megkerülte a keszthelyi bóját, s így már három kört megtett, ám a Nautic 311-es típusú Classica később visszaesett.

A tegnapi állás szerint, ha semmi nem változik, a Kristóf András vezette Scholtz 22-es Felhőcske hajózik át utoljára a célon, majd 30 órával később, mint a most első helyen haladó, Fröclich András irányította Karakán.

Korábban:
Nagy vitorlásversenyek magyar indulók nélkül
Új rekord a 24 órás vitorlázásban

Bilkei-Gorzó Borbála