Vágólapra másolva!

Szeptember harmadik hetével veszi kezdetét az ötlabda versenysorozat, mely egészen novemberig tart majd. A Partium Ötlabda SE szervezői és a játék kitalálói úgy állították össze a menüt, hogy mindenki örömét lelje a játékban. Öt olyan labdajátékot kerestek, melyek már önmagukban is a legnépszerűbbek, és viszonylag könnyen játszhatók. Így lett az ötlabdát alkotó sportág a foci, a kosárlabda, a röplabda, a tollas és a tenisz.

A fordulókat hétköznap esténként tartja a csapat a BEAC XI. kerületi, Bogdánffy utcai sporttelepén (Bogdanffy Ö. u. 10-12.). A csapatok létszámát nem korlátozzák a rendezők, de a fordulók során egy csapatból csak hárman játszhatnak. Nevezni férfi, női és vegyes csapatok osztályaiban lehet. Egy-egy osztály 12 csapatból áll, ami azt jelenti, hogy a csapatok minimum 11 mérkőzést játszanak. Egy meccs ára 790 forint fejenként.

Azoknak a csapatoknak, akik szívesen játszanának, de a bajnokságból kimaradnak, külön kupákat és edző meccseket szervez az egyesület. Részleteket a (06-1) 421-9967-es vagy a 06 (30) 308-4881-es telefonszámokon lehet megtudni.

Korábban: