Vágólapra másolva!

Szombaton dupláznak a tollaslabdázók

Szinte nincs olyan ember, aki valamilyen előképzettséggel ne rendelkezne, ha tollaslabdáról van szó. Hiszen - ha máskor nem is, de - gyerekként mindenki "pötyögött" a strandon vagy a kertben egy-egy menetet. Télen csupán annyiban változik a felállás, hogy teremben, meghatározott méretű pályán és szabályos keretek között folyik a küzdelem.

Hétvégén ismét bárki próbára teheti tudását, sőt november 24-én még választani is lehet. Szombaton ugyanis két kupáért is játszhatnak a tollaslabdázók. November 24-én rendezik ugyanis a Homoktövis Kupát és a Zrínyi Kupát is. A Homoktövis Kupa délelőtt 10 órakor kezdődik, nevezni 9 és háromnegyed 10 között lehet a helyszínen, a Homoktövis Általános Iskolában (IV. kerület, Homoktövis u. 100). Érdeklődni a (06-20) 941-6101-es telefonszámon lehet.

A Zrínyi Kupára szintén szombaton kerül sor. Nevezni 8 órától lehet a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen (X. kerület, Hungária krt. 9-11.). Lesz férfi és női egyéni, illetve páros kategória. Részletekről a (06-70) 213-5083-as telefonszámon adnak felvilágosítást.

Korábban: