Vágólapra másolva!

December 9-én vasárnap rendezi cross-versenysorozatának záró futamát a Futapest Klub. A 12 órakor rajtoló résztvevők választhatnak: négy vagy tizennégy kilométert teljesítenek-e "árkon-bokron át", természetesen futva. Nevezni a helyszínen 10 órától háromnegyed 12-ig lehet a csömöri sportcsarnokban felállított versenyközpontban (Csömör, Major u. 7-9).

A rövidebb versenytávon külön kategóriában indulnak a tizennégy év alatti és feletti korosztály versenyzői. A mezőny a sportcsarnoktól indul, majd a tó mellett halad és a mezőn át érkezik vissza a célba. A tizennégy kilométeres futamon korhatár nélkül mindenki együtt küzdhet. Ezen a távon már változatosabb a terep: erdei utakon, dűlőkön át egészen Csömör széléig vezet a pálya. A tizennégy év alatti futóknak 300 forintot, míg a tizenöt éves kor felettieknek 600 forintotot kell fizetniük a rajtszámért (a klub tagjainak ingyenesen a részvétel).

A szervezők tájékoztatása szerint a terep nem túlságosan nehéz, ezért minden érdeklődőt és futni vágyót szívesen várnak. További információ a Futapest Klub elnökétől, Lászay Dénestől a (06-30) 9719-712-es telefonszámon kérhető.

Ajánlat:

Vácon futva köszöntik a Mikulást