Vágólapra másolva!

Magyar síalpinista-rali a Gyömbér-csúcson

Excelsior SE

Az első versenynapon, szombaton délelőtt fél 10-kor találkoznak először a versenyzőpárosok. Az elsők pedig egy órával később már rajtolnak is a Certovica-hágóból. A feladat: eljutni a Gyömbér házig, illetve ellentétes irányban a Trangoska völgyébe a gerincen, majd innen fel a Gyömbér-csúcsra (2043 méter), végül pedig lesiklás az iránykapuk között. A második napon az elsőket fél 9-kor indítják a csúcsra, ahonnan az időjárás függvényében több út közül választanak majd a szervezők, melyiket kell a versenyzőknek teljesíteniük. A versennyel kapcsolatos további információkkal a főszervező Toldi György a (06-1) 322-1606-os, illetve az egyesület munkatársai a (06-1) 385-3601-es telefonszámon szolgálnak.