Vágólapra másolva!

Túra a Lejtő sörözőhöz

A Zöld 20-ra nevezőket reggel fél 8 és 9 óra között indítják el a szervezők a 21-es autóbusz Normafa végállomásától. A túra a Tündér-szikla, Ferenc-halom, Árpád-kilátó és a Guckler-szikla érintésével a solymári Lejtő sörözőig halad. A terep 615 métert emelkedik, a szintidőt 5 órában állapították meg a szervezők. A nevezési díj fejenként 250 forint.

A Zöld 30 a Farkasréti térről rajtol. Ez a Moszkva térről az 59-es villamossal a végállomásig utazva vagy a 8-as, illetve 53-as autóbuszokkal közelíthető meg. A résztvevők reggel fél 7 és 8 óra között folyamatosan indulnak. A rajt helyszínétől a túra az Ördög-orom, Széchenyi-hegy, Tündér-szikla, Ferenc-halom, Árpád-kilátó, Guckler-szikla, Solymár, Zsíros-hegy útvonalon halad a Nagykovácsiban található Turista büféig. A teljesítésre 7 és fél órát határoztak meg, a szintemelkedés 1170 méter. Nevezni 350 forint ellenében lehet.

A Zöld 45 az előző túra folytatásának tekinthető. A rajt helyszíne és ideje megegyezik a Zöld 30 túráéval. Nagykovácsiból az útvonal Nagy-Kopasz, Erzsébet erdészlak, Hosszúhajtási kőbánya terepen halad tovább a 22-es busz Budakeszi végállomásáig. A nevezési díj 450 forint. A távot 11 óra alatt kell teljesíteni. A teljesítménytúráról Bánhidi Attila ad részletes felvilágosítást a (06-1) 466-6977-es telefonszámon.

Korábban:

Pite-túra a Mecsekben