Vágólapra másolva!

Kihajóztak a Mira Mare vitorlásai

Szombaton az összes csapat megérkezett Sukosanba, amely a mediterrán térség egyik legnagyobb kikötője. Több mint ezerhétszáz hajó vesztegel itt.

A Mira Mare-kupa fontos esemény a horvátok életében. Több száz turistát vonz a helyszinre ez a verseny. A helyi televíziók naprakész információkat sugároznak az időjárásról, az indulókról, a lehetséges eredményekről, a Mira Mare szerepéről Horvátországban. A bérelhető apartmanok tulajdonosai megnyitották házaikat, ugyanis az itteni szezonnyitást ettől a versenytől számítják.

Vasárnap három órakor immáron negyedszer rajtolt el a Mira Mare-kupa 2002. A délelőtti szélcsend és borús idő ellenére, amikor mindenki azt hitte, unalmas verseny elé néz a mezőny, néhány órával a verseny startja előtt megváltozott az időjárás. Közepesen erős bóra fújt a hegyek felől, kb. 40-50 csomóval.

A Genua Tengeri Vitorlás Egylet hajója 6,7 csomóval haladt, körülbelül az ötödik és a tizedik hely között valahol. A verseny elején mezőny még nem meghatározható, mindenki összevissza előzgeti egymást, a hajók még nagyon együtt vannak. A helyezetekről csak az első ellenőrző pontok után lehet majd valamit megmondani. A cél: két ellenőrző ponton áthaladni, majd Malin Losij kikőtőjébe érkezni, lehetőség szerint az első három között.