Vágólapra másolva!

Sportos buli a hét közepén

Nem mindennapi döntést hozott az egyik legnagyobb hazai kerékpár-forgalmazó, amikor úgy határozott: idén nem jelenik meg a sportkiállításon, inkább egy egész napos saját rendezvény keretén belül vonultatja fel 2002-es termékeit. A magyar bajnokokkal büszkélkedő kerékpáros csapat március 13-án, szerdán a Dokk Arénában (Hajógyári-sziget 122.) vár mindenkit, aki érdeklődik a kerékpársport és a jó zene iránt. A helyszínen a legújabb modellek, bukósisakok és egyéb kiegészítők is láthatóak lesznek, sőt, az érdeklődők ki is próbálhatják az újdonságokat.

A programok este 19 órakor kezdődnek a meghívásos triál- és bmx-viadalokkal, ahol a hazai élvonal legjobbjai gondoskodnak látványos programról. Ezenkívül itt vetítik le először az első magyar mountainbike-filmet, melyben magyar bajnokok mutatják be lélegzetelállító trükkjeiket. A film a kerékpáros szubkultúra világába enged bepillantást. A készítők célja: minél több embert meggyőzni, hogy üljenek nyeregbe.

Az est további részében lesz még breaktánc-bemutató, testfestés, majd hajnalig tartó zene. Az eseményre a belépés ingyenes. Az esti programokkal kapcsolatos felvilágosítással Gulyás Mihály szolgál a (06-30) 248-0742-es telefonszámon.