Vágólapra másolva!

A helyi rendőrség arról tájékoztatta a CTK hírügynökséget, hogy a huszonkilenc éves fiatalember, akinek nevét nem közölték, 4000 méter magasból hajtott végre ugrást, ejtőernyője rendben kinyílt, azonban olyan manővert hajtott végre, amely a talaj közelében nem megengedett, és 60 méter magasságból függőlegesen lezuhanva szörnyethalt. A sportoló ejtőernyője egy pörgés nyomán átfordult, ez okozhatta a tragédiát. Az áldozat tapasztalt ejtőernyős volt, aki már mintegy száz ugrást hajtott végre. A prostejovi nemzetközi ejtőernyős napok keretében szombaton is több ugrást mutatott be.

Szénási Lajos prágai magyar konzul közölte: a cseh rendőrség vasárnap hivatalos közleményt juttatott el a konzulátusra a halálesetről, de az ünnepekre való tekintettel csak kedden nyílik majd lehetőség a részletes tájékozódásra, és a szükséges hivatalos eljárásokra. A rendőrség arról is tájékoztatást adott a konzulnak, hogy a bemutató helyszínen tartózkodott a szerencsétlenül járt fiatalember testvére.