Vágólapra másolva!

Futókarnevál

Az április 28-i Siemens futókarneválra április 21-én, vasárnap lejár a kedvezményes előnevezési lehetőség. Az idei futókarneválon is lesz 4,5 kilométeres minimaraton, és megrendezik a Visegrád-Budapest maratont is. A maratonisták Visegrádról délelőtt háromnegyed tízkor indulnak. A minimaraton mezőnye délután fél háromkor az Erzsébet híd budai hídfőjétől, az Ybl Miklós térről rajtol.

A görkorcsolyások is két kihívás közül választhatnak. Akik kísérni szeretnék a futókat, nevezhetnek a maratoni távon indított görkoris teljesítménytúrára. Akik inkább a rövidebb távokat kedvelik, jelentkezhetnek a 9 kilométeres Frutta Di Vita görkorcsolyás minimaratonra, mely a Görzenáltól rajtol vasárnap délelőtt 11 órakor.

Az érdeklődőket a Magyar Marathon Klub az új irodában, a III. kerület, Meggyfa u. 25. szám alatt várja 9 és 16 óra között. De telefonon is lehet érdeklődni a (06-1) 367-3234-es számon.

Korábban: