Vágólapra másolva!

Terepduatlon a Palóc próbák körversenysorozatán

Május 25-én, szombaton rendezik az idei Palóc próbák körversenysorozat első versenyeit, a Terepduatlon országos bajnokság második fordulóját és a Nógrád megye nyílt diákolimpia versenyét Hollókőn. A verseny központját a hollókői Vár mellett, a Szabadtéri Színpadnál állítják fel a szervezők.

A Terepes-Kerekes fesztiválon a felnőtt, junior, ifi és szenior korcsoportok 10 órakor rajtolnak. A penzum: 4 kilométer futás, 16 kilométer kerékpározás és végül még 2 kilométer futás. Az újonc, gyerek és serdülő mezőnyt másfél órával később indítják a 2-6-1 kilométeres távokon.

Akiknek sok lenne a három tusa egyben, nevezhetnek külön is a terepkerékpáros viadalra és a terepfutóversenyre. A terepkerékpáros kihíváson 13 órakor rajtolnak a 4 kilométeres táv résztvevői, fél órával később pedig a 21 kilométeres szakasz mezőnyét indítják. A terepfutók 15 órakor, illetve negyed órás csúsztatással indulnak majd a 3 és a 9 kilométeres távokon.

Nevezni a versenyközpontban lehet majd. A duatlonra 600, a terepfutásra 400 és 200, a terepkerékpár-versenyre pedig 500 és 300 forint a nevezési díj. Akik rész vennének a versenyen, Révész Lászlónál érdeklődhetnek a (06-20) 970-3668-as telefonszámon, de minden információ megtalálható a www.vitalitas-se.hu honlapon is.

Korábban: