Vágólapra másolva!
A női országos versenyhorgász-bajnokságot augusztus első hétvégéjén rendezik meg Kunhegyesen.

A női pecások hazai országos versenyét a Horgász Egyesületek Közép-Tiszavidéki Szövetsége bonyolítja le. A hölgyek augusztus 2. és 4., péntek és vasárnap között mérik össze horgásztudásukat Kunhegyesen, a nagykunsági Főcsatornánál.

Pénteken 11 óra 30 perckor, az ünnepélyes megnyitó és a regisztráció után az első forduló sorsolása következik. A horgászat 14 órakor kezdődik, és 17 óráig tart. A szombati második forduló délelőtt 10 és délután 13 óra között zajlik, s szintén 10 és 13 óra között rendezik a vasárnapi versenyt. A bajnokság végeredményét vasárnap 14 óra körül hirdetik ki, ekkor jelölik ki egyúttal a 2003. évi válogatott keret tagjait is. Az esemény részleteiről érdeklődni a Magyar Országos Horgász Szövetség (06-1) 319-9790-es telefonszámán lehet.