Társoldalunk:

Már nem keresik az eltűnt magyar hegymászót

Eltűnt Ozsváth Attila, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség elnökhelyettese a pakisztáni Karakoram hegységben. Társa, Banai Tibor Péter napokig kereste, majd augusztus 1-jén hazaindult Pakisztánból.

Ellentmondó híreket hallani a hegymászó eltűnéséről, s annyit tudni - mint azt Tóth Tamás, a Külügyminisztérium szóvivője elmondta -, hogy Ozsváth Attila július 24-én elindult megkeresni a lavina által elsodort felszerelését, és azt mondta társának, hogy 26-áig visszatér. De két nap múlva sem ment vissza, ezért Banai Tibor Péter a keresésére indult. Egy idő után a rossz idő, a nagy havazás miatt abbahagyta a kutatást, és július 30-án a helyi rendőrségen jelentette társa eltűnését. Ezután tájékoztatta az iszlámábádi magyar nagykövetséget, bemutatta a rendőrségi jegyzőkönyvet, majd agusztus 1-jén elindult hazafelé.

A magyar nagykövetségtől megtudtuk, hogy kapcsolatba léptek a két magyar bázisául szolgáló helyi utazási irodával, kérték, hogy amennyiben lehet, folytassák a keresést, de a legutóbbi hírek szerint igen rossz az idő, rengeteg hó esett a napokban. Fontos tudni, hogy a legutóbbi információk szerint - szemben a korábbi hírekkel - nem Ozsváthot, hanem a felszerelését sodorta el a lavina, tehát elvileg még van remény arra, hogy a hegymászó előkerüljön, hiszen lehet, hogy csak eltévedt.

A Karakoram a világ második legnagyobb hegysége, ott található a híres, hírhedt K2 is. Hogy Ozsváthék melyik hegy megmászására készültek, arról megintcsak többféle hírt lehetett hallani, állítólag egy nem különösen magas, de technikailag igen nehéz, nagy mászótudást igénylő csúcsra akartak feljutni. A kontinentális időjárású Karakoramban a nyár az igazi mászószezon - szemben a Himalájával, ahol a tavasz és az ősz a legalkalmasabb -, de július végén, augusztus elején már előfordulhat, hogy bizonytalanná válik az időjárás.

Ács Zoltán, a tavasszal sikerrel járt Everest-expedíció vezetője elmondta, hogy két évvel ezelőtt, július második felében ő is elég rossz időt fogott ki a Karakoramban. Magasságtól függően, éjjel mínusz 20-30 fokra is lehűlhet a levegő, nappal viszont a napsütötte helyeken a plusz ötvenet is elérheti, s nagyobb magasságban a szél könnyen meghaladja az óránkénti száz kilométeres sebességet.

A lavinaveszély akkor a legnagyobb, amikor friss hó esik, és a hírek szerint az elmúlt időszakban volt elég arrafelé. "Nekünk is elsodorta a felszerelésünket a lavina, mi szerencsére megtaláltuk a sátrunkat, igaz, teljesen összetört és szétszakadt" - mondta Ács Zoltán.

A 46 éves Ozsváth Attila igen tapasztalt, nemzetközileg is elismert hegymászó, a szövetség magashegyi bizottságának vezetője is, járt már 8000 méter fölött is.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK