Vágólapra másolva!
Az elmúlt évben jelentősen csökkent a Magas-Tátra szlovákiai része halálos áldozatainak száma - tájékoztatták hétfőn a sajtót a Hegyi Mentőszolgálat (HZS) emberei.

Míg 2000-ben húsz, 2001-ben pedig 24 áldozatot követeltek a hegyek, addig 2002-ben "mindössze" hat ember - három hegymászó és három turista - lett a Magas-Tátra és kettő a Nyugati-Tátra áldozata. A hegyi mentők tavaly 850 esetben szálltak ki a magashegyi terepre, ahonnét összesen 180 sérültet mentettek ki.

Az áldozatok számának csökkenése a hegyi mentők szerint azzal magyarázható, hogy tavaly a nyári és a téli idényben is igen kedvezőtlen időjárás miatt lényegesen kevesebb turista és hegymászó merészkedett a veszélyesebb terepekre.

Hasznos, ha a Magyarországról érkező turisták is tudják, hogy az idén január elsejétől megszűnt ugyan a Tátrai Hegyi Szolgálat (THS), de jogutódja, az immár nem regionális, hanem országos tevékenységet folytató Hegyi Mentőszolgálat (HZS) ugyanazokat a mentési feladatokat látja el, mint elődje. A szolgálat székhelye továbbra is Poprádon van, a telefonszámai nem változtak: a számok minden tátrai szálláshelyen hozzáférhetők. Ajánlatos, ha a telefonszámokat a hegyekbe érkező vendégek rögtön az elszállásolás után feljegyzik.