Vágólapra másolva!
Egyre gyakoribbak és hevesebbek a hóviharok, jelezve, hogy közeledik a hosszú hideg évszak. A rossz idő sokszor a műholdas adatátvitelt is megnehezíti, ezért érkeznek többhetes késéssel a csapat beszámolói.
2003. február 24
Forrás: ORIGO
Az Ecology-gleccseren


Miután Zsolték néhány felvételt csináltak a környékről, kis csapatunk szétvált. Balázs és Sanya az Admiralitás-öböl felé húzódó Brama irányába indult, a többiekkel pedig délnek fordultunk, felmásztunk a Bastillon dús zúzmótakaróval borított gerincére, amelynek egyedülálló mohatelepeiben órákon át gyönyörködtünk.

Majd leereszkedtünk a Windy-gleccser izgalmas felszínén keresztül a Patelnia-félsziget parti szikláin és homokos fövenyein tanyázó pingvinek és medvefókák telepeihez. Innen utunk már haza, a Paradicsom-öbölbe vezetett, a Blue Dyke tengerbe szakadó falai és a Telefon sziklák felé kinyúló zátonyos kis szigetek mellett, ahol az 1900-as évek elején egy "Telephone" nevű bálnavadász hajó zátonyra futott. Sötét volt mire visszatértünk táborunkhoz, ahol a sziklarepedések mélyén fészkelő viharfecskék már megkezdték cikázó, denevérszerű éjszakai röptüket.

2003. február 25., kedd (49. nap)

Forrás: ORIGO

A Sphinx-gleccser felé



Bőrig ázva érkeztünk meg egykori táborhelyünkre, amely még mindig eléggé lehangolóan nézett ki. Mivel hivatalosak voltunk a lengyel állomás 27. évfordulójának ünnepére, összeszedtük legfontosabb felszereléseinket, és - ekkor már hóviharban - leereszkedtünk az Arctowski-állomáshoz.

2003. február 26., szerda (50. nap)

Óriási havazásra ébredtünk. Sötét van a mélyen ülő, sűrű hófelhőktől. Viharos szél táncol a hóbuckákon. Az állomás épületei között eddig nem látott vendégek, medvefókák keresnek menedéket a vihar elől.

Minden a tervek szerint halad az Antarktiszon/sport/x-mag/20030312minden1.htmlElérte az alaptábort az Antarktisz-expedíció/sport/x-mag/20030124kimerito.html

Az állomás konyhájában azonban nagy a sürgés, Christof, az állomás szakácsa ismét varázslatos lakomát készít erre a kivételes alkalomra, amelyre hivatalos az öböl valamennyi állomása: a brazilok, az amerikaiak és a magyarok is. (A peruiak már elmentek a közelgő tél elől.) A brazilok motorcsónakos érkezésének az öböl viharos vize útját állta, de az amerikai kutatóknak sikerült átkelniük az Ecology-gleccseren, kikerülve a behavazott hasadékokat.

Miután lefürödtünk, és mindenki felvette a legelegánsabb ruháját, kora délután megkezdődött a karácsonyi hangulatú ünnep. Üdvözlő beszédek és áldomások követték egymást, amelyek hangulatjavító hatását csak a fejedelmi lakoma tudta kompenzálni. Beszélgetés, tánc és egy kis szomorúság, mert ez volt az utolsó alkalom, hogy a három expedíció együtt van. Az amerikaiak ugyanis két nap múlva hazaindulnak.