Vágólapra másolva!
Nógrád megye névadó vára, nevében bolgár és szláv eredetet őriz (Novigrád-Újvár). Oklevelekkel is bizonyított, hogy ez a megye legrégebbi vára, amely a X. században épült, ez hazánk legrégibb szabálytalan alaprajzú, belsőtornyos és belső várból álló kővára.
Forrás: ORIGO
A vár a Vácról a felső-magyarországi városokba vezető utat védelmezte

Kezdetben a megyében fekvő királyi birtokok központja volt, majd II. Endre Boleszló váci püspöknek adományozta, és ezt követően hosszú időn át püspöki birtokként szerepelt. A vár a Vácról a felső-magyarországi városokba vezető utat védelmezte. Báthory Miklós váci püspök a 15. század utolsó harmadában építtette azt a nagyméretű lakótornyot, amelynek csonkja ma is áll. Eredetileg királyi vár volt, az uralkodótól a váci püspökök az 1270-80-as évek táján kapták meg. A vár igazán fontossá akkor vált, amikor a török 1541-ben elfoglalták Budát.

Forrás: ORIGO
1832. július 10-én Széchenyi István is meglátogatta a várromot - hirdeti az emléktábla

1544-ben Mehmed budai pasa harc nélkül elfoglalta a várat, s katonai jelentőségét felismerve szandzsákszékhellyé tette. 1594 telének végén rövid, heves ostrom után, sikerült visszafoglalni a várat. A várat 600 főnyi őrség szállta meg. 1610-ben már felére csökkent a létszámuk. 1605-ben a rosszul felszerelt, élelemmel kellően el látott vár könnyűszerrel (ostrom nélkül) került Bocskai hajdú kezébe, hasonlóképpen kerítették birtokukba Bethlen hadai is. 1627-ben és 1630-ban a törökök próbálkoztak meg a vár ostromával-sikertelenül. 1663-ban, a törökök utolsó nagy támadássorozatának egyik célpontja lett Nógrád vára, amelyet Nádányi Miklós parancsnoksága alatt magyar és német katonák védtek. Az őrség feladta a várat.

Kászim pasa vezetése alatt 400 főnyi török csapatot helyeztek bele. 1685-ben a puskaporos toronyba belecsapott a villám, a törökök értelmetlennek látták a romhalmaz oltalmazását, s kivonultak belőle. Buda felszabadítása, majd Eger visszafoglalása után a nógrádi vár katonai jelentősége megszűnt.

Forrás: ORIGO
A felújított barbakánból remek kilátás nyílik a településre

A kuruc időkben már egyértelműen elavultnak értékelték. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején a fejedelem többször sürgette Bottyán generálist a vár kijavítására és felépítésére. A vár kapitánya Földváry László 1709 májusában azt jelentette Bercsényinek, hogy az Károlyi János megtekintette és jónak találta. A vár megerősítése Azonban nem volt alkalmas arra, hogy komolyabb ostromot kiálljon, ezért a császári csapatok közeledtének hírére 1709 októberében a kurucok szétrombolták. A császáriak rövidesen el is foglalták, és a még álló falakat lerombolták.

A romos állapotú vár Nógrád községből kereshető fel. A falmaradványok közül az öregtorony mintegy háromemeletnyi magasságba emelkedik.

Forrás:
Várak Magyarországon