Vágólapra másolva!
Mindig vannak, akik megpróbálják érdekesebbé, izgalmasabbá, extrémebbé tenni kedvenc hobbijukat. Így juthatott eszébe valakinek, mennyire feldobná az MTB-versenyeket, ha nem csak nappal, hanem éjjel is tekernének, és ezt körítenék egy jókora rendezvénnyel. Valahogy így keletkezhetett az egyik legérdekesebb és legváltozatosabb MTB-verseny, a 24 órás.
Forrás: [origo]

A 24 órás versenyek néhány éve indultak világhódító útjukra, ahol MTB-sport van, ott mindenhol tartanak ilyen versenyeket.

Az elsőket a sportág őshazájában, az USA-ban tartották a 90-es években, majd innen terjedtek el. Mára már a "hivatalos környezet" is kialakult, többfajta létezik, különféle helyi és nemzetközi bajnokságokat, többfordulós kupákat írnak ki.

A 24 órás versenyek "alapváltozatában" egy nem túl hosszú pályán, néhány tagból álló csapatok indulnak, amelyek egymást váltják menet közben. Az a nyertes csapat, amelyik 24 óra alatt a legtöbb kört, a legnagyobb távolságot teszi meg.

Természetesen azonnal megindult a különféle változatok megjelenése, ma már nagyon sok kategória létezik.

A legkeményebbek elindulhatnak szólóban, egyedül nyomva a köröket éjjel-nappal, de vannak vegyes, férfi-női, egysebességes és egyéb kategóriák is. A versenyeken a hosszú idő miatt viszonylag nagy infrastruktúrára van szükség, meg kell oldani a résztvevők, kísérők, nézők több napon (odaérkezéstől egészen a verseny legvégéig és a távozásig tartó) keresztül történő ellátásának lehetőségét (étel, ital, víz stb.), a szállást, és a különféle egyéb igények kielégítését (tisztálkodás, egészségügy, illemhely stb.). A "normál" versenyekhez képest a felszerelésnek is másfajta igényt kell kielégítenie, a sötétség miatt szükség van világításra, a hosszú idő, az éjjel és nappal és az időjárás változásának lehetősége miatt a ruházatnak is sokkal változatosabbnak, teljesebbnek kell lennie, több élelemre, karbantartásra, pótalkatrészre, hozzávalóra van szükség.

Cserébe viszont megnézhetjük a természet egy teljes napját, az éjszakai tekerés, a lemenő és felkelő nap és hasonlóan különleges élményeket, amelyek a természetet szerető emberek számára nagyon fontosak. A csapatverseny miatt a közösségi élmény is sokat jelenthet.

Forrás: [origo]

Magyarországon 2001 augusztusában, Alsóörs mellett rendezték az első ilyen versenyt.

Az akkori verseny hangulatát jócskán befolyásolta, hogy - bár a verseny előtt és után kb. egy hétig teljesen száraz volt az időjárás - de azon a szombaton szinte egyfolytában esett az eső. Szombat délben rajtoltak a 6 tagú csapatok első emberei, majd ezután a különféle taktikák szerinti beosztás alapján váltották egymást.

Népszerű MTB-maratonok/sport/x-mag/20030515nepszeru.html

Sajnos az eső megnehezítette a versenyzők dolgát, de mégis megérte ott lenni, mert nagyon szép környezetben, különleges időpontokban és körülmények között voltunk, és ritkán adódó hangulatokat, élményeket éltünk át.

Kun László, Kopornoky Péter