Vágólapra másolva!
Gépi segítség nélkül repült át a La Manche-csatornán Felix Baumgartner osztrák extrémsport-fanatikus. Az egykori autószerelő egy 1,8 m fesztávolságú, szénszál alapú szárnyat erősített a hátára, amellyel 14 perc alatt tette meg a Dover és Cap Blanc-Nez közötti 35 km-es távolságot.

A 34 éves osztrák fiatalember Dover felett kilencezer méteres magasságban ugrott ki a repülőgépből és kezdte meg útját Franciaország felé. A mindössze a már említett szárnnyal, egy oxigénpalackkal, illetve a leszálláshoz szükséges ejtőernyővel felszerelkezett Baumgartner nem sokkal indulása után érte el legnagyobb sebességét, ekkor közel kilencezer méter magasan, mintegy -40 Celsius fok hőmérsékleten, 360km/órás sebességgel siklott.

Az osztrák sportember a Calais mellett található célhoz közeledve 300 m magasan nyitotta ki leszállóernyőjét, majd sikeresen földet ért - immáron Franciaországban -, ezzel elmondhatta magáról, hogy ő az első ember, aki gépi segítség nélkül repült át a La Manche-on. Az újdonsült rekorder segítői minden eshetőségre felkészülve egy komplett mentőcsapatot állomásoztattak a tengerparton - felkészülve egy esetleges vízi landolásra is -, szerencsére azonban nem volt szükség a beavatkozásukra.

Felix Baumgartner nem először irányítja magára a figyelmet extrém tetteivel, hiszen 1999-ben már leugrott a riói Krisztus-szoborról, valamint a Kuala Lumpurban található Petronas-toronyról, amely 452 m-es magasságával a világ legmagasabb épületének számít.