Vágólapra másolva!
A cinkotai Szerb Antal Gimnázium tornatermében randevúzik a hétvégén a magyar erőemelés krémje: szombaton és vasárnap itt tartják a 14. magyar fekvenyomó-bajnokságot, s a mezőnyben 6 világbajnok is indul.

Az idei világbajnokságot három héttel megelőző ob-n a 3 fogásnemes - guggolás, fekvenyomás, felhúzás alkotta - sportág önállósult ágában 10 női és 11 férfi kategóriában hirdetnek végeredményt, s különösen az erősebb nem képviselőitől vár kiugró eredményeket a szakvezetés.

- Már csak azért is, mert a nemzetközi "poweres" közvélemény úgy tartja, s okkal, hogy a világ legerősebb bajnoksága a magyar - mondta Rónaszéki András elnök csütörtökön. A honi erőemelősport első számú vezetője hozzátette, világcsúcsok is csupán azért nem remélhetők, mert a nemzetközi szövetség hivatalos versenynaptárában nem szerepel külön bejelentett eseményként a magyar bajnokság, ennél fogva a mégoly nagy eredmények sem lennének hitelesíthetők.

Ez azonban aligha fogja zavarni a legkiválóbbakat a csúcsprodukciók elérésében, amivel főleg a hat világbajnok - Závodszky Tímea, Árvai István, Kupcsik László, Mészáros László, Ónozó Szabolcs és Pfeifenroth Tamás - rukkolhat elő.