Szörfözés az Amazonason

Minden hullámlovas legnagyobb álma, hogy egyetlen, végtelen hullámon szörfözzön. A brazíliai Picuruta Salazar számára ez az álom valósággá vált. Pororoca - így hívják azt a folyással ellentétes irányú szökőárat, amely csaknem négyméteres hullámot gerjeszt az Amazonas folyamának ütközve. A brazil szörfprofi harminchét (!) percen át lovagolta meg a Pororocát, miközben több mint tizenkét kilométert haladt felfelé a világ leghosszabb folyóján.

A Pororoca - ami indiánul nagyjából annyit jelent, hogy "nagy, romboló zaj" - egyszeri természeti jelenség, amely tavasszal, telihold idején jelentkezik Brazília atlanti partvidékén, és óriási területeket borít be vízzel. Az esős évszak beköszöntével, a telihold nyugatra vándorlásának idején óriási robaj - poroc-poroc, ahogyan a tupi indiánok nevezik - hallatszik az óriásfolyó torkolatától. Az agresszív hullám akkor születik, amikor az Atlanti-óceán áradása szembetalálkozik az óceánba torkolló Amazonas folyamával. Az óceán ereje tizenhárom kilométer mélyre hatol a szárazföld belsejébe, ezzel egy azonos hosszúságú hullámot képezve. Az óceán pusztító őrjöngése akár meg fordíthatja egy ideig a kisebb ágak folyásirányát, hiszen az ingadozás a tizenegy métert is elérheti! A fent ábrázolt, naponta mindössze negyvenöt percig tartó jelenség idén a világ legjobb hullámlovasait vonzotta a brazil őserdőbe, így Carlos Burle-t, Eraldo Guieros-t, Picuruta Salazart és az ausztrál "bigwave" legendát, Ross Clarke-Jones-t.

Az amazonasi őslakosokat leszámítva - akik kenuikkal évtizedek óta, évről évre betörik Pororoca hullámát - a hullámlovaglásnak eme formája igencsak gyerekcipőben jár errefelé. Először 1997-ben jelentek meg az első modern kori szörfösök a helyen, akik hetvenkét órán át kutattak a hullám után az Amazonas árterének útvesztőjében: sikertelenül. 1998-ben végre sikerült meglovagolni Pororocát Guama helység környékén, de ez csak másfél méter magas hullám volt, és nem alkotott egységes, hosszú hullámvonalat. A kormányzat turisztikai bevételi lehetőséget látott a dologban, így kerülhetett sor 1999 márciusában az első nemzeti Pororoca szörfbajnokságra. A versenyre meghívás útján érkezett a nyolc résztvevő, akik párokban mérték össze tudásukat. A győztes Ricardo Tatui lett, aki aztán 2001-ben is győzni tudott.

Az "igazi", négy méter magas és tizenhárom kilométer hosszú Pororocára azonban továbbra sem leltek rá, így a hajóvadászat tovább folytatódott az Amazonasban elterülő Marajo és Caviana szigetek környékén. A kutatás óriási kockázattal járt, miután az Amazonas-torkolatnak számos feltérképezetlen csatornája van, ezek között bújt meg a "Pororoca fészke" elnevezésű vékony, az óceánba ömlő csatorna. Noelio Sobrino, Nil Faria és Chico Pine végül 2000-ben jutott el a Pororoca szülőhelyére. A hatalmas fákkal szegélyezett, magas partszakasznak köszönhetően a csatorna igen szélvédett, ezért tiszta, három-négy méteres hullámok emelkedhetnek zavartalanul a magasba. Az Amazonas vízgyűjtő területe több mint ezer ágból táplálkozik, a folyó főága óránként ötszázmillió köbméter vizet szállít az óceán irányába. A vízgyűjtő terület kiterjedése 2.5 millió négyzetkilométer, ez Dél-Amerika csaknem felét jelenti. A tájékozódás azért is igen nehéz volt a kutakodó szörfösök számára, mert a terület arca folyamatosan változik; új ágak keletkeznek, majd tűnnek el. A víz színe is folyamatosan változik az iszapos barnától a kristálykéken át a Rio Negro koromfekete színéig.