Vágólapra másolva!
A Köcsi-tó környékének természeti értékeit bemutató tanösvényt avatott csütörtökön Balatonalmádiban Schildmayer Ferenc alpolgármester és Baross Gábor, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park geológiai felügyelője.

A tóparti város önkormányzata a környezetvédelmi tárca pályázatán nyert tízmillió forint fölhasználásával tette rendbe az erdők övezte völgyben fekvő Köcsi-tó környékét, ahol tanösvényt alakítottak ki. Az ösvényen járók megismerhetik az erdei tisztás közepén lévő agyagbányából született Köcsi-tó, a tavat övező rét és cseres-tölgyes erdő élővilágát, valamint a völgyben található, már nem termelő kőbánya által föltárt különleges földtani képződményeket.

Az új tanösvény jelentőségét az adja, hogy az erdei tisztás fölött található tucatnyi ifjúsági táborban nyaranta sok ezer fiatal tölt rövidebb-hosszabb időt, naponta százak sétálnak a tó körüli réten és erdőkben és láthatják a földtani bemutatót.

Mint Baross Gábor elmondta, a Balaton-felvidék hagyományos építészetében fontos szerepet betöltő vörös homokkő az északi tóparton Vörösberénytől Badacsonyörsig a talaj meghatározó eleme, s a most fölavatott természetvédelmi sétaút a második, amely földtani, bányászati jelentőségét mutatja.

Az első vöröskő tanösvény szintén Almádiban van, a város távolabbi részén fekvő hasonló kőfejtő mellett vezet el, s bemutatja az arra sétálóknak a város legfontosabb természeti és építészeti értékeit is. A magyar tenger vidékén a 20. század első felében élte virágkorát a vöröskő bányászata, az itt fejtett vörös homokkőből épült megannyi partvédőmű, vasúti támfal, völgyhíd, sírkő, emlékmű, lakóház és nyaraló.

A Köcsi-tó és környéke élővilágának értékei közül említésre érdemes a kékeszöld harmatkása, amelynek ez az első ismert bakonyi előfordulása, s mintegy 200 védett agárkosbortő is tenyészik a cserjésnél.

A csütörtöki tanösvény-avatás nevéhez méltóan a tanulást is szolgálta, ugyanis a város általános iskolás diákjai tájismereti és természetvédelmi vetélkedőn valóban eszményi körülmények közt - ráadásul ragyogó tavaszi napsütésben - gyarapíthatták ismereteiket.