Vágólapra másolva!
Csukát április közepén telepítettek a Balatonba, napokon belül süllőivadék is kerül a tóba, ősszel pedig ponty, compó és ismét süllő kerül a magyar tenger vizébe az őshonos halállomány gyarapítására, a horgászok igényeinek a kielégítésére - mondta Szabó István, a Balatoni Halászati Rt. üzemegység-vezetője.

Az idei év haltelepítését április közepén negyedmillió előnevelt csukával kezdték el, a májusban rövidesen folytatódó újabb telepítéssel pedig egymillió előnevelt süllő kerül át a társaság somogyi halastavaiból a magyar tengerbe.

A Balatonba tavasszal kerülő halivadékok 3-4 centiméter hosszúak, s az utóbbi évtizedekben megfogyatkozott őshonos halállomány pótlása mellett a horgász-idegenforgalom érdekeit is szolgálja Balatonba telepítésük. (Évente több mint százezer hazai és külhoni pecás vásárol horgászjegyet a magyar tengernél.)

A munkálatok ősszel folytatódnak, amikor is 50 ezer egynyaras süllőt, 300 tonna (több mint egymillió darab) kétnyaras pontyot, valamint 10 ezer darab kétnyaras compót helyeznek el a tóban a siófoki székhelyű részvénytársaság szakemberei.

Mint azt Szabó István elmondta, a Balaton egyik jellegzetes őshonos hala, a compó alaposan megfogyatkozott, ezért kísérletképpen 2000-ben 5 ezer példányt telepítettek a tóba, majd a a compó-állomány szaporodását, az áthelyezés sikerét tapasztalva 2001-től évente már 10 ezer két nyaras compó kerül az őszi hónapokban a magyar tenger vizébe.

A compó telepítését a halászati hatóság írta elő az állami tulajdonban lévő részvénytársaságnak.

A tavaszi halszaporodást, az ívást elősegítve az elmúlt hónapokban 4800 mesterséges süllőfészket helyeztek el a cég szakemberei.

A balatoni haltelepítés ebben az esztendőben több mint 200 millió forintjába kerül a halászati cégnek.