Vágólapra másolva!
Harminc ország másfél száz versenyzőjének csúcsmezőnyt jelentő részvételével rendezik meg május 15-én és 16-án a férfi testépítő és vegyespáros Európa-bajnokságot a Budapest Kongresszusi Központban.

Soha ennyien nem indultak még a sportág Eb-jén, mint a jövő hétvégi budapestin, amelynek keretében egyúttal a fitnesz Magyar Kupát is lebonyolítják - derült ki a szerdai sajtótájékoztatón.

Huber István, a honi szövetség elnöke elmondta, hogy a nemzetközi és az európai szövetség jóvoltából 11 év után lehet ismét Magyarország a házigazdája a kontinentális viadalnak, amelyen a férfi testépítés legkiválóbb "szólistái" mellett a vegyespárosok is Eb-érmekért vetélkednek. Érdekességként említette, hogy az Eb-n - amelynek gazdajogát Oroszország és Románia elől sikerült megkaparintani - Azerbajdzsán és Izrael is képviselteti magát, Magyarország pedig rendezőként 14 fős válogatottal állhat rajthoz.

Előbb szombaton, 14 órától az Európa-bajnokság elődöntőit rendezik meg, majd vasárnap 16:30-tól látható a hét férfi kategória és a vegyespáros döntője. Előbbire 990, a május 16-i finálékra pedig 2490 forintos jeggyel lehet bejutni, viszont azért is, hogy a szakmai közönség kedvében járjanak, az Eb zárónapján az első ezer belépőt vásárló Scitec Pump20 terméket kap ajándékba.

Az Európa-bajnokság programjába ágyazva szombaton délelőtt 9 órától tartják a 8. Nestlé fitnesz Magyar Kupa versenyeit, a 13 kategóriában mintegy 160-an próbálkoznak a hazai legjobbak közül. A legnagyobb érdeklődésre alighanem azoknál a kategóriáknál tarthatnak számot, amelyek egyúttal válogatók is a júniusi portugáliai felnőtt Európa-bajnokságra.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a vonzerő növelése érdekében minden korábbinál kedvezőbb jegyárat igyekeztek megállapítani, így a Magyar Kupa versenyei 490 forintos egységáron tekinthetők meg.

Ugyancsak a közönség jobb kiszolgálása végett állítanak fel kivetítőket a Budapest Kongresszusi Központ színpada mögött és mellett, s különösen az előbbi segítheti az izmos hölgyek és urak mutatványainak élvezetében a nézőket, hiszen 9x9 méteres óriásképernyőről köszönnek majd vissza a versenyzők produkciói.

A magyar csapat összetétele még nem végleges, ám biztosnak tűnik a helye a válogatottban az Európa-bajnoki ezüstérmes Vékony Zoltánnak, a világbajnoki 5. helyezett Lantos Jánosnak és a vb-7. Gaszt Ákosnak.