Vágólapra másolva!
A szolnoki szumó Európa-bajnokság záró napján a nyílt kategória versenyeit, illetve a csapatviadalt rendezték meg. A magyarok közül Kálló Gyöngyi remekelt, a leányfalui hölgy nagyszerűen menetelt, a fináléban az orosz Kovalenko legyőzésével megszerezte az aranyérmet.

Nem sok hiányzott ahhoz, hogy Kálló duplázzon, ugyanis a csapatversenyben a Makai Erikával és Szárazné Oláh Mariann-nal alkotott válogatott egészen a döntőig jutott, ahol azonban alulmaradt az orosz együttessel szemben. Ráadásul Kálló vállsérülést szenvedett és a mentők a kórházba szállították, azonban az eredményhirdetésnél már a dobogó tetejére állhatott a magyar versenyző.

A férfi nyílt kategóriában Tóth Barna lett bronzérmes. A szolnoki Eb gálamérkőzésekkel zárult, melyen a hazánkban vendégeskedő japán egyetemi válogatott Európa, illetve a házigazda magyarok csapatával mérte össze erejét. Mindkét összecsapáson a távol-keletről érkező vendégek diadalmaskodtak.

Az Eb összesített pontversenyét az orosz válogatott nyerte 107 ponttal a magyarok (56) és a németek (50) előtt. A szolnoki kontinensviadalon 19 ország válogatottja vett részt.

Férfiak:
nyílt kategória:
1. Jörg Brümmer (német)
...3. Tóth Barna
csapat:
1. Bulgária

Nők:
nyílt kategória:
1. Kálló Gyöngyi
csapat:
1. Oroszország
2. Magyarország (Kálló Gyöngyi, Makai Erika, Szárazné Oláh Mariann)