Vágólapra másolva!
A vasárnapi akadályhajtás a lengyelek és a házigazda magyarok fölényét hozta Vecsésen a fogathajtók országos bajnokságának második, nyílt fordulójában, amelyen hét nemzet 57 versenyzője indult.

Az egyes- és négyesfogatok számára különös jelentőségű volt a viadal, hiszen ez egyben válogatónak is számított az idei világbajnokságra. Előbbiben a lengyel Viktor Pietrowski nyert három honfitársát megelőzve, s legjobb magyarként Fábián Sándor ötödik lett. A négyeseknél az augusztusi, hazai rendezésű vb-re tekintettel kettesről négyesfogatra váltó négyszeres világbajnok Lázár Zoltán diadalmaskodott.

A ketteseknél a papírformának megfelelően hatszoros világbajnok testvére, Lázár Vilmos győzött.

Meglepetés, hogy a négyeseknél Bozsik József csak hetedik, míg a szintén kettesről négyesre váltó világbajnok Nyúl Zoltán hatodik lett.

A kecskeméti vb-n kilenc magyar hajtó indulhat majd, s a hazai versenyzők számára három válogató viadalt rendeznek: az utolsóra június 25-től 27-ig Adonyban kerül sor.

Végeredmények:

egyesfogatok (9 induló):
1. Viktor Pietrowski (lengyel) 101,10 hibapont
2. Dariusz Pietrowski (lengyel) 119,34
3. Prewyslaw Zablocki (lengyel) 121,98
...5. Fábián Sándor (Gyulai LSE) 140,9

kettesfogatok (26 induló):
1. Lázár Vilmos (Gödöllő Lázár Lovaspark SE) 115,30 hibapont
2. Selyben Zsolt (Borkúti LK) 118,54
3. Balaz Pavel (cseh) 128,3

négyesfogatok (22 induló):
1. Lázár Zoltán (Gödöllő Lázár Lovaspark SE) 125,56 hibapont
2. Kecskeméti László (Technotext SE) 126,26
3. Dobrovitz József (Vecsés) 135,80