Vágólapra másolva!
A szlovákiai Zselízben Major Tímeaként született, de a fitneszben már Timea Majorova néven futott be karriert, lett világbajnok s nem mellékesen 2001-ben a világ legszexisebb fitneszversenyzője. Évek óta Los Angelesben él, jelenleg leginkább modellkedik, s szombaton ő lesz a debreceni fitnesz-Eb egyik "arca".

Szombaton a debreceni Főnix-csarnokban a Gatorade Fitparádé keretében egy csapásra három Európa-bajnokságot rendeznek: testépítésben, profi fitneszben és a fitnesz forma kategóriában is érmeket osztanak, s a dobogósok egyúttal kvalifikálják magukat a szakma legnagyobb megmérettetésének számító Mr. Olympiára és a Fitness Olympiára. A rendezvény két "arca" ennek megfelelően igazi világsztár; a testépítésben esetenként 100 ezer dolláros első díjakat nyerő Flex Wheeler, valamint Timea Majorova, aki a szlovákiai Zselízben még Major Tímeaként született. A már évek óta Los Angelesben élő Majorovával - akit 2001-ben a világ legszexisebb fitneszversenyzőjének választottak - az Eb szerdai sajtótájékoztatója előtt beszélgettünk.

- Tavaly is eljött a debreceni Fitparádéra, s akkor azt mondta, hogy vége a szünetnek, amit 2001 után tartott, és úgy tervezi, a fitnesz forma kategóriában szeretne versenyezni. De tavasszal mégsem indult egyetlen versenyen sem.
- Valóban nem. Az utolsó versenyem éppen a 2001-es budapesti Pro Fitness volt, amit megnyertem. Tavaly kötöttem egy számomra igen előnyös szerződést, s ebben nem köteleztek arra, hogy versenyezzem. Ekkor átgondoltam a pályafutásomat: nyolc évet versenyeztem, ebből négyet amatőrként, négyet profiként, és mondhatom, hogy elértem a céljaimat. S mivel a szerződésem alapján nagyon sok reprezentációs kötelességemnek kell eleget tennem, fotózásokon veszek részt a világ különböző pontjain, így tulajdonképpen nehezen is tudnék tisztességesen felkészülni a versenyekre. Mindent mérlegelve úgy döntöttem, hogy két-három évet most a "business"-szel töltök, ám ez nem jelenti az, hogy a versenyzői pályafutásomat teljesen lezártam.

- Merre utazgat?
- Dél-Amerika kivételével szinten mindenhol jártam már: Karib-szigetek, Bahamák, Hawaii, Alaszka, hogy csak néhány helyet említsek. Nemsokára Dél-Afrikába utazom, de addig még Debrecenből is Riminibe megyek. Egy kozmetikai céggel is van szerződésem, ez szólít Olaszországba. Az a helyzet, hogy sokkal elfoglaltabb vagyok, mint akkor, amikor csak a versenyzéssel foglalkoztam. De nem panaszkodom, mert anyagilag nem járok rosszul.

- Egy éve mesélt egy nagy álmáról, nevezetesen arról, hogy színésznő szeretne lenni. Ezen a pályán hol tart?
- Továbbra is szorgalmasan járok színiiskolába, tanfolyamokra, s olykor fel is lépünk: van, amikor drámával, máskor komédiával. Sajnos nagyon erős a szlovák akcentusom, és így nehéz egy jó ügynökséghez kerülnöm, ahol tudnának segíteni abban, hogy komoly filmszerephez jussak. De nem adom fel!

- Milyen jellegű filmekben játszana szívesen?
- Akciófilmekben, és jöhetnének a verekedős jelenetek is! A hajlékonyságommal semmi gond, szóval még az sem okozna gondot, ha történetesen fejmagasságba kellene rúgni.

Fábik Tibor