Vágólapra másolva!
A búvárkodást sokan egy misztikus, veszélyes és nehéz sportnak tartják, de van, aki könnyűszerrel vagy talán inkább felelőtlenül vág neki ennek az - amúgy remek - víz alatti kalandnak. Írásunkban megpróbáljuk bemutatni ennek a gyönyörű sportnak a szépségeit és a veszélyeit, bemutatjuk a felszerelés legfontosabb elemeit is. Megpróbálunk kitérni néhány apróbb, de annál hasznosabb praktikára, amit hasznosíthatunk a víz alatt.

Az első merülést ábrázoló dombormű Kr. e. 885-ből származik. Ekkor még főleg katonai, illetve kincskereső célból merültek a víz alá az ősök. A feltalálók csak a 16-17. században kezdtek el olyan készülékekkel kísérletezni, amelyek lehetővé tették a búvár szabad légzését a víz alatt. Szintén ekkor jöttek rá, hogy a nagyobb nyomáson belélegzett nitrogén (a levegő 78%-át teszi ki) felgyülemlése a testben fájdalomhoz, bénuláshoz, sőt néha akár halálhoz is vezethet. Az 1900-as évek elején - ahogy egyre mélyebbre tudtak merülni - jöttek rá arra is, hogy 40 méter körül egy mámoros érzés fogja el a búvárt, mely fájdalommentességet, kábulatot és felelőtlen viselkedést eredményezhet. E betegség neve a nitrogén-narkózis (mélységi mámor).

A víz alatt a tárgyak nagyobbnak és közelebbinek látszanak. A mélység növekedésével a különböző színek elnyelődnek. Kisebb mélységekben (5-15 méter) már elnyelődnek a meleg színek, nagyobb mélységben már csak zöld, kék, szürke színeket látunk, 100 méter mélyen már csak lámpával láthatunk, 400 m mélységben pedig fizikailag is teljes sötétség van. Ez okozza azt az érdekes jelenséget, hogy nagyobb mélységben a vér zöld, illetve sötétkék lesz.

A búvárkodásnak 2 fajtája van. A szabadtüdős (APNEA) és "felszereléses" búvárkodás.

Régebben a szabadtüdős módszert a gyöngyhalászok használták. Akik manapság komolyabban űzik ezt, azok a versenyzők vagy a víz alatti vadászok, mivel a vadászat palackkal tilos. A szabadtüdős mélymerülés világrekordja 162 méter.

Forrás: EPA
Nagy mélységben különleges felszerelés kell! Fotó: EPA

A felszerelésben való búvárkodásnak is 2 típusa van. A nehéz- és a könnyűbúvárkodás.

A nehézbúvárkodást ma már csak nagyobb mélységben eltöltendő javítások során alkalmazzák. A könnyűbúvárkodás Jacques-Yves-Cousteau, a híres francia tengerésztiszt és tengerbiológus első víz alatti filmjei óta terjedt el ennyire. Cousteau felfedezésének köszönhetjük a mai búvárfelszerelés legfontosabb elemeit, mivel ő találta fel a ma is használt nyílt rendszerű légzőkészüléket.

Sokan úgy gondolják, hogy a búvárok oxigénpalackot használnak a merüléseik során, de ez nem igaz. A tiszta oxigén nagyobb nyomásos, azaz már 10 méteren is halálos lehet! (Oxigénnel töltött palackokat leginkább a katonaságnál használnak, mivel ezek zárt rendszerűek és a búvár nem "hagy" buborékot!) A sportbúvárok palackjaiban sűrített levegő található. Ilyen palackokkal akár 80 méterre is le lehet merülni. Ennek ellenére a sűrített levegős merülés elvi határa 40 méter, mivel ilyen mélységben kezd jelentkezni a nitrogénnarkózis.

Forrás: Delta
Forrás: Delta

Az utóbbi 1-2 évben kezdenek elterjedni a kevertgázzal töltött palackok. Mivel ezekben a nitrogén és az oxigén aránya más, ezért/illetve egyéb gázokat tartalmaznak, hosszabb lent tölthető időt, ill. nagyobb mélységet eredményeznek. E palackok segítségével nem ritkák a 60-120 méter mélyre történő merülések sem. Természetesen ezekhez a merülésekhez nagy szakértelem, hosszas tervezés és különleges tanfolyamok szükségesek.

Ahhoz, hogy valaki búvár legyen, először is orvosi vizsgálat szükséges. Fontos, hogy csak egészséges, 14 éven felüli emberek merülhetnek. Ezután kell elvégeznie egy elméletből és gyakorlatból álló tanfolyamot. A gyakorlati oktatás nem csak a felszerelésben történő úszás (lebegés) megtanulásáról szól, hanem sorra veszi az előfordulható veszélyhelyzeteket, mint például a maszk leesése vagy éppen a reduktor (a szánkban van, és ezen keresztül szívja az ember a sűrített levegőt) esetleges cseréje. A vizsga letétele után egy nemzetközi kártyát kapunk, amelynek a segítségével szinte a világ összes országában búvárkodhatunk. E kártya megszerzése után, különböző vizsgák letételével egyre magasabb szintre fejleszthetjük tudásunkat. Minden szint eléréséhez tartozik egy bizonyos számú merülési gyakorlat is, mint a pilótáknál a levegőben töltött repülési idő.

Forrás: ==
Tanuljuk meg a kézjelzéseket!

A búvárok csoportosan szoktak merülni. De a legfontosabb, hogy párban. Ez nagyon fontos a biztonság szempontjából. A víz alatt bekövetkezhetnek olyan előre nem látott események (pl. nitrogénnarkózis), melyek akár az illető búvár életébe is kerülhetnek. Fontos, hogy párunkat sose hagyjuk szem elől! Rendszeresen kommunikáljunk a víz alatt és figyeljük egymás reakcióit de ha mást nem akkor azt, hogy mennyi levegőnk van! Ráadásul ha társsal merülünk, akkor a felszínre érkezés után van kivel megbeszélni a látottakat is. Mivel a víz alatt nem halljuk a társunk hangját, ezért előre megbeszélt, illetve hivatalos, nemzetközileg elfogadott kézjelekkel kommunikálunk. Ezeket jól meg kell tanulni, mert életet menthetnek.

Van még valami, amit feltétlenül meg kell említeni. A tenger mélyén milliónyi halat láthatunk, és ezek rendkívül vonzónak tűnhetnek, azaz sokan úgy érzik, hogy feltétlenül meg kell őket simogatni vagy esetleg haza kell őket vinni, mert ott majd milyen jó lesz neki, de igazából ezt nem kellene... Az egyik probléma az, hogy ezek a halak, élőlények rendkívül veszélyesek is lehetnek, hiszen fogalmunk sem lehet arról, miféle védekező reakcióik lehetnek (méreg, harapás, szúrás, stb...), ráadásul nem ritkák a védett fajok sem. Ha a tenger közepén mérgezés történik, nagyon nehéz gyorsan segítséget kérni, ezért az a legegyszerűbb, ha hozzá sem érünk semmihez. Így magunkat és a környezetet is óvjuk.

A hobbi-búvárkodásban is vannak különböző specialitások. Ezek közé tartozik az éjszakai, a kevertgázas, a mély-, a barlangi, a roncs- és a jég alá merülés is.

Forrás: ==
A lámpa is fontos szerepet kaphat!

A búvárkodáshoz különböző speciális felszerelés kell. Neoprén ruha, mely megakadályozza a test lehűlését. Egy levegővel feltölthető mellény, amely a le- és felmerülésben segít. Természetesen még kell maszk, uszony, palack. Ezenkívül kell még - egyéntől függően - egy 8-15 kg-os ólomöv, mert e nélkül túl nagy lenne a felhajtóerő, és nem tudnánk lemerülni, kell még mélységet és palacknyomást mérő műszerek is, reduktor, mely a palackban lévő levegőt teszi hozzáférhetővé számunkra. a felszerelés egyik legfontosabb eleme a békatalp. Nagyon fontos szerepe van a víz alatti úszásban. Kötelező felszerelésnek mondhatjuk a kést is. Természetesen nem feltétlenül víz alatti harchoz használjuk a búvárkést, hanem sokkal inkább olyankor, amikor - mondjuk - egy hálóba akad a palackunk és kénytelenek vagyunk kiszabadítani magunkat. A lámpa nem kötelező, de bizonyos helyeken nem árt. Hogy hol merülünk, azt a merülésvezető mondja el a csoportnak. Sőt mindent, ami az adott merüléssel kapcsolatos, hogy milyen áramlás várható, hogy milyen mélységet érintenek, sőt még azt is, hogy milyen halakat láthatunk. Használhatunk még búvárkomputer és tájolót is. A komputer minden fontos információt megad nekünk, ami fontos lehet a víz alatt. Hány fokos a víz, milyen mélyen vagyunk, mennyi időt tölthetünk még el az adott mélységben dekompresszió nélkül, vagy mennyit kell pihennünk addig, amíg újra repülőre ülhetünk.

A búvárkodásnak szigorú szabályai vannak, de ha ezeket mind betartjuk, nem eshet bajunk.

A cikket a Kalandvilágnak köszönhetjük.