Vágólapra másolva!
Bár a strandröplabdázók a hó közepén a fővárosi Sportsziget rendezvénysorozaton, a Népstadion területén már belekóstolhattak a játékba, a szezon igazából a hét végén indul, a Velencei-tónál. Már csak azért is, mert itt már tényleg elérhető közelségben lesz a víz is, ami azért nem árt a strandröplabdázásnál.
Forrás: [origo]

Ami a felnőtt mezőnyt illeti, a 2004. évi országos körverseny július 3-4-én Tiszavasváriban kezdődik, július 10-11-én Tiszafüreden és Tatán, július 17-18-án Miskolcon és Győrben, július 24-25-én Debrecenben, július 31-augusztus 1-én Hajdúszoboszlón és Velencén, augusztus 7-8-án Balatonbogláron, augusztus 14-15-én Abádszalókon lesznek tornák. Majd zárásként, augusztus 20-án Budapesten, az Omszki-tónál rendezik meg a Kelet-Nyugat strandröplabda gálát.

Idén három tornából áll a bajnokság, amelynek döntőjét augusztus 7-8-án rendezik Keszthely-Gyenesdiáson. Az első fordulóra július 24-25-én Dombóváron, a másodikra július 31-augusztus 1-jén Kazincbarcikán kerül sor. Az egymillió forint összdíjazású döntőben a legjobb nyolc-nyolc férfi és női páros léphet pályára. A versenyre június 24-től lehet jelentkezni a Magyar Röplabda Szövetségben.