Társoldalunk:

A balatoni strandok vízminősége kiváló

Az idei mérési adatok szerint a közel száz balatoni strand vízminősége kiváló, mindössze négy kapott megfelelő minősítést - mondta Szabó Szabolcs, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség főtanácsosa sajtótájékoztatón szerdán, Balatonfüreden.

Hozzátette: a megfelelő minősítést kapott négy strand - a keszthelyi Helikon, a vonyarcvashegyi községi, a balatonalmádi Wesselényi és az aligai Club strand - vize is alkalmas fürdésre.

A szakember megjegyezte, hogy az utóbbi tíz évben vízminőségi gondok miatt nem kellett bezárni még időlegesen sem balatoni strandot.

Elmondta azt is, hogy tíz éves együttműködés után az idén először nem érkezik biológus a német Autóklubtól, ugyanakkor az Országos Közegészségügyi Intézet rendszeresen kiküldi majd Németországba a vízminőség-vizsgálati eredményeket.

A balatoni strandok vízminőségét a főszezonban kéthetente ellenőrzik, s a vizsgálati eredményeket az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat teszi közzé.

Fejér Vilmos, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság siófoki kirendeltségének vezetője elmondta: a tó átlagos vízszintje a tavalyi 50 centiméter helyett most 82 centiméter, az átlagos vízmélység pedig a múlt évi 2,98 méter helyett jelenleg 3,37 méter.

"A javulás szembetűnő, s ez a tavaszi jelentősebb csapadéknak köszönhető. A mérsékeltebb meleg miatt lényegesen kevesebb jelenleg a párolgási veszteség is" - tette hozzá. 

Fejér Vilmos hangsúlyozta, hogy a siófoki zsilip zárva van, és marad is egész évben.

Közlése szerint július 10-én a siófoki kikötőben elhelyeznek egy tájékoztató táblát, amelyen a Balaton aktuális vízrajzi adatai szerepelnek majd - például a napi vízállás, átlagos vízmélység, vízhőmérséklet -, grafikonokkal illusztrálva. Hozzátette: ha a tájékoztató tábla elnyeri az emberek tetszését, akkor hasonlót tesznek ki a balatonfüredi, a révfülöpi, a keszthelyi és a fonyódi kikötőkben is.

Fejér Vilmos szólt arról is, június 27-től augusztus 20-ig tart az idén a környezetvédelmi tábor Balatonszemesen és Bogláron. A kéthetenkénti turnusban 40-40 diákot fogadnak. Az ország minden részéből érkező középiskolások a déli part közterületein gyűjtik majd a szemetet. A tábor fenntartásához - ahol augusztus 20-ig mintegy 300 gyermek fordul meg - a környezetvédelmi tárca 17 millió forintot biztosít.

A vízügyi vezető közlése szerint üzembe helyeztek a napokban egy parttisztító gépet is, amely a sekély vízben levágja és összegyűjti a hínárt, az algát, és alkalmas iszap eltávolítására is. A nyílt vízen az előző évekhez hasonlóan szemétszedő hajót üzemeltetnek.

Kovács Miklós, a Balatoni Regionális Turisztikai Projekt Iroda igazgatója közölte: a Balaton Fejlesztési Tanáccsal és a Balatoni Szövetséggel közösen meghirdették az idei szezonra "Virágos Balatonért" mozgalmat három kategóriában: strandok, kikötők és kereskedelmi szálláshelyek részére.

A versenyre 57 pályázat érkezett: 29 kereskedelmi szálláshely, valamint 14-14 strand és kikötő. A legvirágosabb strandoknak, kikötőknek és kereskedelmi szálláshelyeknek járó díjakat szeptemberben adják majd át.

KAPCSOLÓDÓ CIKK