Vágólapra másolva!
Július 23-án rajtol a VI. Délhús körmaraton Magyarország elnevezésű túra. A "Szól a szív..." alapítvány elnöke, Balog Tibor hosszútávfutó-sportszervező által kezdeményezett jótékonysági futás a vak gyermekek sportudvarának fejlesztése, Zalakaros 750 éves évfordulója, illetve a hazai fürdő- és gyógyturizmus népszerűsítése jegyében zajlik.

A kéthetes expedíción 15 fő vesz részt, akik negyven, a Magyar Fürdővárosok Szövetségébe tartozó települést érintenek, közel 300 helységen átfutva - hangzott el az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az egy napra jutó táv mintegy 140-200 km. Az érintett fürdőkben mindenütt nagy hangsúlyt kap majd a körmaraton szervezői által kitűzött jótékony cél, a sportudvar fejlesztése.

A futás a július 22-i jelképes rajtot követően Zalakarosról indul, és oda is érkezik vissza augusztus 6-án. A résztvevők az útba ejtett fürdővárosokban a fürdőkben, illetve a települések polgármesteri hivatalaiban emléklapokat adnak majd át, és ismertetik a rendezvény elsődleges célját is.