Vágólapra másolva!
Hajdú-Bihar megye turisztikai atlaszát első ízben jelentette meg a megyei önkormányzat - jelentette be Tóth József, a közgyűlés alelnöke csütörtökön sajtótájékoztatón.

Az atlasz tartalmazza a településeken található idegenforgalmi látványosságokat, műemléki értékeket és a különböző kulturális és sportprogramokat. A kiadványt megyei turisztikai térkép, illetve Hajdú-Bihar 20 városának részletes térképe egészíti ki.

Az atlasz 9500 példányban jelent meg.

Az alelnök rámutatott, hogy a turisták Hajdú-Biharban elsősorban Hajdúszoboszlót, Debrecent és a Hortobágyot ismerik és keresik fel, holott más települések is értékes turisztikai vonzerőt jelenthetnek.

"Az észak-alföldi régiót ez év első öt hónapjában 149 ezer vendég kereste fel, s összesen 466 ezer vendégéjszakát töltöttek a régióhoz tartozó három megyében: Hajdú-Biharban, Jász-Nagykun-Szolnok, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében" - mondta.

Hozzátette: Hajdú-Biharban ebből 94 ezer vendég volt, és 322 ezer az eltöltött vendégéjszakák száma.

Tóth József tájékoztatása szerint kiemelkedő Hajdúszoboszló népszerűsége, ahol januártól-májusig 47 ezer vendég fordult meg és 213 ezer vendégéjszakát töltött el.

"Ez utóbbi csaknem a fele az egész észak-alföldi régióban eltöltött vendégéjszakák számának" - fűzte hozzá.

Elmondása szerint ugyanebben az időszakban Debrecenben 39 ezer vendég 94 ezer vendégéjszakát töltött.

Tóth József szerint örvendetes, hogy Hajdúszoboszlónak és Debrecennek erős a turisztikai vonzereje, de szeretnék elérni, hogy a megye más településeinek értékeivel is megismerkedjenek az ide érkező turisták.

"A kiadvány 2,5 millió forintos költségét fele-fele arányban finanszírozta a gazdasági minisztérium, illetve a megyei önkormányzat" - jegyezte meg az alelnök.

Tájékoztatott arról is, hogy Hajdú-Bihar megye turisztikai atlaszát ezután minden évben frissített tartalommal megjelentetik.