Társoldalunk:

A Patpongtól az Andamán-tenger partjáig

2004.08.19. 17:53

Ha a magyar utazónak elege van már a kiszámítható és sokszor unalmas európai célpontokból és valami igazán különleges úti célra vágyik, feltétlenül Ázsiát kell célba vennie. Délkelet-Ázsia egyik legkedveltebb, legnépszerűbb, ugyanakkor számtalan érdekességet kínáló országa Thaiföld, utazásaink legutóbbi állomása. Idén tavasszal ízelítőt kaphattunk ennek a rohamosan fejlődő, ám hagyományait, kultúráját szigorúan megőrző ország mindennapjaiból.

Nekünk magyaroknak talán Bécsből a legegyszerűbb megközelíteni Thaiföld fővárosát, Bangkokot. Mi is így tettünk, és bár a repülőút nem kevesebb, mint 11 óráig tart az ázsiai országba, az út fáradalmait jelentősen enyhítették a repülőgépen elfogyasztott finomságok, na és persze a bécsi repülőtér várójában magunkhoz vett, nem kis mennyiségű whisky, a repüléstől való félelmünket enyhítendő. A hosszú út végén csodálatos időjárás fogadott minket Bangkokban, így pilótánk játszi könnyedséggel tehette betonra a hatalmas gépet. Ettől kezdve már nem volt más dolgunk, mint kiélvezni minden egyes percet, amit az országban tölthetünk.

Az első meglepetés rögtön a repülőteret elhagyva, a buszon ér minket. Bangkok elképesztően nagy város, hatalmas autópályákkal, felhőkarcolókkal, kicsit áttekinthetetlen városképpel. Az 513 ezer négyzetkilométernyi ország 66 millió lakosának több mint 10 százaléka él ebben a gigászi metropoliszban. Az ország Laosszal, Burmával, Kambodzsával és Malajziával határos, és földrajzi kiterjedése miatt gyakorlatilag az év minden napján turistaszezon van, de persze az esős évszakok idején vannak egyes részek, amelyeket tanácsos kerülni. A három évszak közül a száraz tél novembertől februárig, az esős tavasz júniustól októberig, a nyár márciustól májusig tart. Európai léptékkel mérve még a thaiföldi tél is melegnek, napsütésesnek számít. Túránk idején, április vége felé, a nyári időszak kellős közepén ugyanakkor rekkenő hőség várt minket, amit kellemessé és elviselhetővé tett az a tény, hogy ekkora már a "last minute" turisták hada is elhagyta az országot.

Thaiföld egyébként napjainkban Délkelet-Ázsia turisták által leglátogatottabb országa, évente több mint 22 millióan keresik fel az országot, és ma már egyre több magyar is vállalkozik az útra. Becslések szerint az elmúlt évben mintegy 3 ezren választották úti célul az országot. Thaiföldön a turizmus mára húzóágazattá vált, és a vendéglátó egységek, szállodák és egyéb szolgáltatók mindent megtesznek azért, hogy a vendégek kitűnően érezzék magukat. Az ázsiai országok különösen nagy súlyt fektetnek a minőségi szolgáltatásra, és az igyekezet mellé kitűnő érzék is párosul. Elég, ha csak a szállodák szolgáltatásait és berendezését vagy akár az éttermi pincér kedvességét, figyelmességét említjük.

Forrás: ==

A Grand Palace Bangkokban

A thaiföldi turisztikai kínálat azonban nem csak a luxusszállodákra és napfényes tengerparti üdülőhelyekre szorítkozik. Az ország idegenforgalmában egyre nagyobb szerepet játszik az ökoturizmus, a kalandturizmus, vagy a már-már nemzeti játéknak számító golfot népszerűsítő golfturizmus. A turisztikai fejlesztésekhez ugyanakkor elengedhetetlenek az infrastrukturális beruházások, autópálya és vasútvonal építkezések, vagy a repülőterek fejlesztése. Magyar szemnek már-már hihetetlennek tűnik, hogy az ország minden pontján, de még Bangkokon belül is jól kiépített többsávos autópályákon közlekedhetnek az autósok, aki pedig mégis a vonatot, vagy a repülőt választja, az is talál magának gyors és olcsó megoldást.

Thaiföld turisztikai vonzerejének növelése szempontjából kiemelt helyet foglal el a légiközlekedés, ugyanis a távoli egzotikus szigeteket a legegyszerűbben repülővel érhetjük el. Az országban három nagy belföldi légitársaság működik, közülük a leggyorsabb növekedést a Bangkok Airways produkálta, amely az elmúlt évben 2,5 millió utast szállított, 10 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A turizmus fellendítése érdekében Thaiföldön több olyan helyen is építettek repülőteret, ahol korábban kevés külföldi vendég járt. Ilyen például Samui szigete, amely így a külföldi turisták egyik fő célpontjává vált. A közeljövőben készül el Bangkok új nemzetközi repülőtere is, amely az eddiginél is több repülőjárat fogadására lesz alkalmas.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK