Vágólapra másolva!
Több tízezres tömeg üdvrivalgása közepette futott be kedden kora délután a dél-angliai Falmouth kikötőjébe Ellen MacArthur brit vitorlázónő, aki éppen 12 órával korábban megdöntötte a szóló, megállás nélküli Föld körüli vitorlázás alig egy éve felállított rekordját.

A 28 éves MacArthur keddre virradó éjjel, 71 nap, 14 óra, 18 perc, 33 másodperc alatt megtett 43 ezer kilométeres út után szakította át azt a képzeletbeli célszalagot, amely a nagy-britanniai Cornwall grófság Lizard Point nevű délnyugati csücske, illetve a nyugat-franciaországi Ushant szigete között húzódik, északnyugat-délkeleti irányban.

A korábbi csúcsot a francia Francis Joyon állította fel 72 nap, 22 óra, 54 perc, 22 másodperces idővel, tavaly februárban. MacArthur 23 méteres, B&Q elnevezésű trimaránja az utolsó mérföldeket lifegő vitorlákkal, szinte teljes szélcsendben, viszont több tucatnyi vitorlás és motoros kishajó, sőt kajakok szoros gyűrűjében, helikopterek kíséretében tette meg.

A célvonal átlépése után a vitorlásra váltószemélyzet szállt át a brit királyi haditengerészet Severn nevű őrnaszádjáról, hogy ne a teljesen kimerült MacArthurnak kelljen benavigálnia hajóját Falmouth kikötőjébe, és a bajnok aludt is öt órát a rekorddöntés után.

A Downing Street-i miniszterelnöki hivatal kedden bejelentette, hogy MacArthur nevét felterjesztette az udvarhoz a hölgyeknek adható legmagasabb királyi kitüntetésre, a Dame címre; ez a Sir lovagi előnév viselésére jogosító cím női változata. II. Erzsébet királynő a rekorddöntés után személyes üzenetben fejezte ki nagyrabecsülését Ellen MacArthurnak.

MacArthur érkezése után köszönetet mondott a parton összegyűlt tízezreknek, mondván: a siker nem is érne semmit, ha nem oszthatná meg ennyi emberrel. A vitorlázónő már a hétfő éjjeli végső rekord előtt öt szakaszcsúcsot megdöntött az Angliától az Egyenlítőig, a Jóreménység fokáig, az ausztráliai Leeuwin-fokig, a Horn-fokig, és onnan vissza az Egyenlítőig tartó útszakaszokon.

A gyors szakaszok már az út felénél ötnapos előnyhöz juttatták MacArthurt Joyon tavalyi időarányos eredményeihez képest, az előny azonban folyamatosan olvadt, főképp az Atlanti-óceánon, már visszaúton támadt komoly műszaki problémák miatt, amelyek elsősorban a fővitorlát és az árbocot érintették.

MacArthur csak az utolsó két napon tíz órát veszített. Az új rekord beállításának pillanatában az előny már kevesebb mint másfél nap volt, a brit hajósnak ugyanis közép-európai idő szerint szerda reggel 7 óra 4 percig volt ideje a francia vitorlázó csúcsának megdöntésére.

Francis Joyon egyébként tavaly egészen rendkívüli rekordot állított fel: 20 nappal javította meg az egyedüli földkerülés addigi legjobb idejét. Erre sikerült most Ellen MacArthurnak még egy napot és 7 és fél órát rávernie.

Joyon kedden a brit sajtónak azt mondta: nem gondolta volna, hogy rekordja ilyen rövid életű lesz. MacArthur indulása előtt szakértők is legfeljebb 25 százalék esélyt adtak a sikernek. MacArthur nevét 2001-ben ismerte meg a vitorlásvilág, amikor a Vendée Globe szóló földkerülő versenyen másodikként végzett, s lett a leggyorsabb földkerülő nő.