Vágólapra másolva!
Disznók fociztak Moszkvában az ország történetének első sertés-fuballbajnoksága, vagy inkább csülökballbajnoksága keretében.

A bajnokság maga nem túl hosszú idényű, mindössze egynapos volt. Csapatokból sincs sok, csupán kettő van - legalábbis egyelőre -, mérkőzésből pedig egy. Ami a csapatokat illeti, öt-öt fősek. A rangadó Moszkva egyik peremkerületében zajlott egy agrárvásár keretében.

A disznókat nem szabadították rá valódi futballpályára, a mérkőzést inkább fedetlen ólban tartották. A két csapat játékosai nemigen tettek különbséget maguk között, keveset passzoltak, és csülkük helyett inkább az orrukat használták, ami miatt labdarúgás helyett inkább labdatúrást láthatott a közönség. Kapuként két sarok szolgált, így aztán szöglet nem volt.

Bíró nem volt a pályán, így sárga, vagy piros lapot sem osztott senki, még a legdurvább szabálytalanságért sem.