Vágólapra másolva!
Megszületett az első magyar aranyérem a duisburgi Világjátékokon: Asztalos István az ejtőernyős célbaugrók versenyében diadalmaskodott.

A háromnapos versenyben hat kör után a magyar versenyző holtversenyben állt a német Stefan Wiesnerrel. A "szétugrás" első sorozatát mindketten hibátlanul teljesítették, majd a második ráadásban Asztalos ismét pontosan érkezett, míg riválisa egy centimétert tévedett, így a nem olimpiai sportágak olimpiáján megszületett az első magyar aranyérem Duisburgban.

A szolnoki Honvéd Ejtőernyős SE sportolója nyolc ugrásából öt alkalommal hibátlanul ért célba, ennek köszönhetően - egy Európa-bajnoki cím és egy világbajnoki csapat ezüstérem után - élete legnagyobb sikerét érte el a Világjátékokon.

"Még csak ízlelgetem ezt a mondatot, hogy Asztalos István a Világjátékok aranyérmese. Nem izgultam a szétugrások során, sőt örültem is, hogy így alakult, mert gondoltam, hogy a rutinom segíthet. Az utolsó kísérletem nagyon jól sikerült, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Azt hittem, hogy lesz még egy kör, amivel szórakoztathatjuk a szép számú közönséget, de természetesen azt sem bánom, hogy így alakult" - mondta a www.vilagjatekok.hu oldalon az ejtőernyős.

VII. Világjátékok, Duisburg:
ejtőernyős célbaugrás:
1. Asztalos István (magyar) 5 cm tévedés
2. Stefan Wiesner (német) 6 cm tévedés
3. Savas Kocyigit (török) 8 cm tévedés

[origo]