Vágólapra másolva!
Női strandkézilabda-válogatottunk ezüstérmet szerzett a duisburgi Világjátékokon.

Neukum Tamás tanítványai remek játékkal rukkoltak ki a fináléban, de végül egy hajszállal mindkét félidőt elveszítették a brazilokkal szemben. Az első játékrészben 9-7-re, a másodikban pedig drámai körülmények között, az utolsó másodpercben kapott kapusgóllal 14-13-ra maradtunk alul, így a dél-amerikaiak örülhettek a végén 2-0-s diadaluknak. A döntő legeredményesebb magyar játékosa a négy gólt szerző Balogh Piroska volt.

A mieink három elveszített csoportmérkőzés után az egyenes kieséses szakaszban a világ- és Európa-bajnok Oroszországot és a végső győzelemre is esélyes török válogatottat búcsúztatták, ám a fináléban egy rutinos brazil együttes állta a magyar csapat útját.

Strandkézilabda-válogatottunk megszerezte a második magyar érmet a duisburgi Világjátékokon, ahol egy aranyéremmel és egy ezüstéremmel zártuk a nem olimpiai sportágak olimpiáját.

VII. Világjátékok, Duisburg
Női strandkézilabda, döntő:
Magyarország - Brazília 0-2 (7-9, 13-14)

Végeredmény:
1. Brazília
2. Magyarország (Augusztné Kévés Renáta, Ács Barbara, Balogh Piroska, Kocsis Ágnes, Megyes Ildikó, Pavelekné Kovács Judit, Pásztor Rita, Simonné Hingyi Beatrix, Szélesi Melinda, Varga Brigitta. Szövetségi kapitány: Neukum Tamás)
3. Törökország

Nemzeti Sportszövetség