Vágólapra másolva!
A 2006-ban, Budapesten megrendezésre kerülő Európa-bajnokságra készülő magyar korfballválogatott szövetségi kapitányi posztján új szakembert, a belga Alex Elewaut-t üdvözölhetjük.

A belga szakvezető szeptemberben fogadta el a Magyar Korfball Szövetség felkérését a válogatott kapitányi posztjára. Munkáját az elmúlt szezon bajnokcsapatának, a MAFC-nak az edzője, Gődény Gábor segíti. Mivel Alex Elewaut jelenleg Belgiumban él, így a két szakedző együttesen végzi a csapat felkészítését; Alex Elewaut edzéstervét és taktikai elképzeléseit Gődény Gábor ülteti át a gyakorlatba a heti tréningeken.

"A földrajzi távolság miatt nagy erőfeszítéseket igényel a közös munka mindkettőnk részéről" - nyilatkozta Gődény Gábor. "Ugyanakkor megéri a fáradságot, hiszen Alex a játék egyik őshazájának tekintett Belgiumban játszott korszerű korfball jeles képviselője, így szakmai tapasztalatával többet tud nyújtani a válogatottunknak, mint bármelyik hazai edző. Személy szerint is nagyon örülök, hogy együtt dolgozhatunk."

A belga korfballedző a múlt héten első alkalommal találkozott a magyar válogatott kerettel. Alex Elewaut a három közös tréning után alapvetően pozitívan nyilatkozott a csapatról: "A csapat játékosai sok mindent tudnak a korfballról, főleg a támadójátékról, ugyanakkor a védekezésen mind egyéni, mind csapatszinten rengeteg a javítanivaló. A három edzés természetesen kevés volt az egyéni kvalitások megismerésére, de most tele vagyok új élményekkel. A következő hetek az új információk átgondolásával telnek majd, azt hiszem, Gáborral nagyon sokat fogok konzultálni ezekben a napokban."

Forrás: [origo]