Vágólapra másolva!
Spanyolországban és Brazíliában ugyanazon a hétvégén rendeztek xterra-Vk-futamot. Ez szokatlan a sportban, de a hatalmas érdeklődés miatt így senki nem maradt ki a pontszerzés lehetőségéből. Mindkét verseny nagy melegben és verőfényben zajlott - de ezzel nagyjából vége is a hasonlóságnak.

Brazíliában az esőerdő és a vízesések tették a versenyt technikássá, Spanyolországban pedig a tűző nap és a szárazság hatalmas sebességet követelt az indulóktól. A dél-amerikai helyszínen szinte sík volt a víz, amiben a verseny kezdődött, Európábann méteres hullámok között kellett úszni - a szokásos táv mindkét helyen 1500 m volt, bokafacsaró futással a homokban.

Az egyik nagy esélyes, Nicolas Lebrun (a 2005-ös év xterra világbajnoka) az úszásnál még az amatőrök között tempózott, de hamar magára talált - imádja a technikás pályákat - és a legjobb utána következőnél (Oscar Gelindez) is 5 perccel jobbat tekert. A pályán volt minden, amit egy esőerdőben el lehet képzelni: saras ösvények, csúszós hegyoldalak, meredek, indákkal telezsúfolt lejtők. Néhány patakon már szinte jól esett átkelni. A hölgyeknél Candy Angle (a 2002-es év xterra világbajnoka) nagyszerű úszással már a verseny elején egyértelművé tette, hogy nincs ellenfele. A mögötte lévő mezőnyben azonban nagy csata dúlt a profik és a legjobb amatőrök között. Sokan a versenyen jöttek rá, hogy indulhatnak a profik között is - az xterra különbözik minden más sporttól!

Spanyolországban a helyi "matador" (ezt a jelzőt a spanyolok használták rá!), Eneko Llanos volt a nagy esélyes (a 2003-as és 2004-es év xterra világbajnok), de öccse, Hektor idén jobbnak bizonyult. Azonban Nico Pfitzenmaier, aki nagyon jó kapcsolatban van a X2S TEAM tagjaival, szinte az utolsó pillanatig izgalmassá tette a versenyt, hiszen végig közvetlenül a testvérpár nyomában volt. Az a Sam Gardner lett a 4., akit Ziskó Balázs egy meghívásos skóciai versenyen maga mögé utasított. A hölgyeknél az idén kirobbanó formában lévő Renata Bucher győzött, de számára nagyon személyre szabott volt a pálya - az ember nem is gondolná, hogy milyen hihetetlen sebességgel képes kerékpározni és futni. Frank Claudia futott be másodikként - ő Erdélyi Eszter előtt végzett az xterra-Eb-n, néhány másodperccel. A spanyol mezőnyben alig indultak többen, mint a visegrádi tereptriatlonon - igaz a világkupa futamon a mezőny harmada világhíresség volt.

Az xterra-sorozat hamarosan az amerikai bajnoksággal, majd a dán és a japán futammal folytatódik.