Vágólapra másolva!
Lakatos János, szkander Európa-és világbajnok 117 perc alatt, 1200 szkander meccset játszott és nyert meg, váltott ellenfelekkel, hivatalos bírák vezetésével, szombaton az egyik budapesti bevásárlóközpontban.

A 20 éve sportoló Lakatos János elmondása szerint már régóta kíváncsi volt arra, hogy mennyi ideig bír egyfolytában szkanderozni, és hány embert tud legyőzni. Részben ezért vállalkozott a Guinness-rekordkísérletre, részben pedig azért, hogy megmutassa, nagyon sokat kell ahhoz dolgozni, hogy valaki szkander bajnok legyen.

A meccs előtt elmondta azt is, hogy ilyen rekordot eddig még senki nem állított fel, ő az első, és ekkor még azt tervezte, hogy három óra alatt 1000 emberrel küzd. A színpadra kettő - egy jobb-és egy balkezes - asztalt tettek. A sportoló úgy számolt, hogy egy-egy ellenfélre mindössze 1-2 másodpercet szán.

Lakatos János elmondta: a szkander bajnokok többféle technikát alkalmaznak. Ő a gyorsaságot választotta: alig vették fel a meccshez szükséges pózt ellenfelei, és kiáltotta a bíró, hogy "go", már nyomta is le a kezüket. Sokan meglepődtek, nem tudtak reagálni sem, de ez volt a cél.

A Guinness-rekordkísérleten a bevásárlóközpontba látogatók is részt vehettek, és kiállhattak a sokszoros magyar bajnok ellen, de szkanderoztak vele a magyarországi amerikaifutball-csapat (Farkasok) tagjai, a Borsodi Ligás focisták és válogatott birkózók is. A rendezvényt Nick Árpád, Magyarország erősembere, Guinness-rekorder vezette.

A rekordkísérlet főbírója, Simon Ferenc volt, aki maga is szkander Európa-bajnok. Az MTI-nek elmondta: szigorú szabályok szerint zajlik egy mérkőzés. Figyelni kell például arra, hogy a két versenyző válla párhuzamosan legyen, az ujjpercek látszódjanak, a csuklók merőlegesen álljanak, mindkét láb a földön legyen és az egymással szemben álló játékosoknak az asztal sarkán lévő fogóba kell kapaszkodniuk a nem szkanderező kezükkel.

Forrás: MTI

Lakatos János (balra) egyik párharca a sok közül

A mérkőzés nagyon izgalmas volt. Sok rátermett ellenfél állt ki Lakatos Jánossal, és nem kímélték a bajnokot, aki hosszabb pihenőt csak a 600. ellenfél után tartott. Végül annyira "felpörgött", hogy amikor 96 perc után teljesítette az előzetesen kitűzött 1000 küzdelmet, nem tudta abbahagyni. Minden kézlenyomás után kiáltott, amitől be is rekedt, de "ez a hang a koncentrációhoz tartozott", mint azt a meccs után elmondta.

Hozzátette: "Veszettül elfáradtam, de sikerült. Az volt a baj, hogy a bal kezemet alig tudtam használni, mert 10 napja volt a világbajnokság és megsérült, ezért jobb kezemmel csináltam végig szinte az egészet". A rekordkísérletet Sebestyén István, a magyarországi rekordok regisztrátora dokumentálta.

Elmondta: ahhoz, hogy Guinness-rekord legyen a szkander meccs eredménye, a jegyzőkönyvet és a játékról készült fotókat Londonba kell küldeni. Hozzátette azt is, hogy Magyarország főként gasztronómiai rekordok felállításában jeleskedik, ám szombaton még egy sport rekordkísérlet kezdődött: Vácon maratoni kosárlabda meccset játszanak, de még ebben az évben fel kívánják állítani a forralt bor készítés rekordját is.